E.R.- Vészhelyzet

Főzés híjján...de nem minden az ám aminek látszik..Ez például nem AZ.

Ez az álédesség arra a vészhelyzetre fejlesztődött ki, amikor MUSZÁJ, de nagyon nincs itthon semmi. Joghurt és gyümölcs mindig van. Szóval, receptet azért túlzás lenne hozzá írni, de ami történik: egy doboz (150ml) jófajta natúr joghurt, 1 darab banán, valamennyi zöldcitromhéj reszelve, méz- helyzet fokozata és édességtűréshatár (ilyen létezne??) szerint, egy kis őrölt kardamom, simára mixel. Tálkába önt, mélyhűtőbe tesz, félig megfagyaszt. Mélyhűtőből kivesz, teteje fahéjjal kevert barnacukor megszór, háztartási karamellizálóval ehm..karamellizál. Elfogyaszt.

+egy kis internacionális update: "golist"- az amerikai Food&Wine gasztronómiai magazinban megjelent egy szerintük a világ 365 látogatásra érdemes étterméről szóló cikk. Háát, azért pedálozhatnánk egy kicsit, hogy az európai blokkban Budapest azért valahogy bekerüljön az ilyen típusú cikkekbe, nemde...

Nuoc mam, rau thom és tsai -vietnámi gasztrobeszámoló I.

Hű, a vietnámi konyha, az aztán valami. Teljesen beleszerelmesedtem. Ugyan már valamennyire ismertem, mert sok vietnámi étteremben voltam, főleg Amerikában, meg főzögettem is már, de hát természetesen azért autentikus környezetben látja az ember igazán, hogy mi az eredeti. Sajnos csak nagyon kevés időt töltöttünk itt, ami épp arra volt elég, hogy beleszagoljunk a vietnámi levegőbe. Ebbe belefért egy nap kirándulás a Mekong Delta-ban, ahol a folyó mentén rengeteg érdekes dolgot láttunk, úszópiacokat, ahol csónakból zajlik a görögdinnye, zöld papaya-t, kókuszdió adás-vétele, magas cölöpökön álló fakunyhókat, haltenyészetet, édes puffasztott rizs szeletet és kókuszkaramellt készítő üzemet (az üzem kifejezés persze enyhe túlzás, minden az itt dolgozó emberek kétkezi munkájának eredménye) és sok-sok rizsszedőkalapot viselő vietnámi embert. Két nap jutott Saigon-ra, azaz Ho Chi Minh City-re, erre a nyüzsgő, izgalmas, teljesen modern, ázsiai és francia hangulatú nagyvárosra, amely a szakértők szerint a világ egyik gasztronómiai fővárosa. Szerintem is. Itt egyébként részt vettem egy félnapos főzőtanfolyamon, erről majd részletes élménybeszámolót írok.

Maga a vietnámi a Dél-Kelet Ázsiai konyhák közül talán a legkifinomultabb és legjobb. Nagyon karakteres és teljesen megkülönböztethető a thai-tól, vagy a kínaitól. Persze számos hasonlóság van, hiszen a gasztronómia gyökerei mindenképpen Kínába vezetnek (például a kínaiaktól vették át a pálcikával való étkezés szokását, a szójaszósz és gyömbér használatát, vagy a wok-os főzési módszert). Az India által erősen befolyásolt Thaifölddel, Kambodzsával és Laosz-szal való intenzív kereskedelmi kapcsolatoknak köszönhetően ezek a konyhák is nyomot hagytak és például általuk kerültek be a szószos curry-k és intenzív fűszerezés. Nem beszélve természetesen a francia gyarmatosítókról, akik a bagettet, a süteményeket, a kávézást, vagy a tejtermékeket hozták be a vietnámi gasztronómiába. Vietnámra is jellemző, hogy a különböző régiók némileg eltérő gasztronómiai irányvonalat képviselnek (kulináris értelemben az ország három részre tagolódik: a fülledt Dél – Saigonnal a központjában, a háború által leginkább súlytott észak Hanoi-al és a középső régió Hue városával, az egykori királyi dinasztia székhelyével)

Azonban mindhárom régióra egyformán jellemző a vietnámi konyha két három fő jellegzetessége, amely leginkább megkülönbözteti és beazonosíthatóvá teszi: 1. A halszósz extrém mennyiségű használata –itt nuoc mam a neve ( A halat hónapokon át sóban erjesztik, majd leszűrik –az első szűrés a legjobb –prémium minőség. Beszereztem két üveget ilyenből, de sajnos a saigoni reptéren kipakoltattak és elkobozták. Remélem, legalább jókat főz vele a határőr családja..2. Többtonnányi friss zöldfűszer -rau thom- használata – menta, koriander, ázsiai bazsalikom –rengeteg ismeretlen zöld, amely nélkül elképzelhetetlen egy étkezés. Annyi fajta van, hogy lehetetlen beazonosítani, csak mentából van vagy négyfajta.. 3. Végül az mód, ahogy a legtöbb étel fogyasztják: pici falatokat csomagolnak salátalevelekbe a friss fűszernövényekkel és ezt mártogatják különböző szószokba. Fantasztikus. Jellemző, hogy akár az európai, akár más ázsiai (pl. indiai) konyhával ellentétben az ízharmónia egészen másképpen jön létre: nem a különböző összetevők egységes összeolvadásából, hanem azok egymásra rétegezéséből. Az ízek egymásra épülnek, minden egyes ízrétegnek megvan a saját funkciója –az egyik csípősséget, a másik édességet, a következő ropogósságot ad, az utolsó hűsít. És minden ki van találva és csak így együtt tökéletes –semmi nem maradhat el. Például ha megkóstolunk egy vietnámi tavaszi tekercset –(amely teljesen más mint a kínai – rizspapírba göngyölt rákot, sertéshúst tartalmazó olajban kisütött kicsi tekercs) –önmagában is finom. De ha betekerjük egy salátalevélbe, amelyet még mentával és korianderrel is kibéleltünk –így már isteni. Ha meg belemártjuk a halszószos, lime-os, chilis szószba (nuoc cham), akkor maga a tökély. Vagy a Hanoi-i specialitás, amely mára nemzeti eledellé nőtte ki magát: a PHO (ejtsd „fhá”) –ez gyakorlatilag egy nagyon erős marhahúsleves, amelyet különböző aromás fűszerekkel: csillagánizzsal, citromfűvel, gyömbérrel főznek intenzív illatosra. Reggelire eszik (és ebédre, és uzsonnára, és vacsorára – gyakorlatilag a nap 24 órájában mindenki mindenhol pho-t eszik..). A húslében friss, puha rizstészta, grillezett hús és zöldségek rejlenek. De így önmagában még nem funkcionál – a kiegészítők a lényeg: chiliszósz, friss lime lé, halszósz, rengeteg zöldfűszer, esetleg sült salotta hagyma kerül külön bele, hogy tökéletes legyen. Az alapélelmiszer természetesen a rizs –minden erre épül –minden a rizsről és a rizstésztáról szól. És a halszószról. Rengeteg hal –tengeri és édesvizi, herkenytűk, rákok, húsok –főleg sertés és marha –csirke ma már csak szigorúan ellenőrzött helyeken kapható. Mindent egyszerre tálalnak, nincsen előétel-leves-főétel sorrend, leves és saláta egyszerre érkezik. Hihetetlen mennyiségű étterem, kifőzde van a városban, de a legjellemzőbbek az utcai szakácsmesterek –kis sámlijukon ülve, mobil felszerelésükön, az utcán főzik a saját specialitásukat. És mellettük alacsony műanyag hokedliken odakuporodnak a kuncsaftok és szürcsölik a levest, vagy a risztésztát. Az utcai árusokat higiéniai okok miatt nem próbáltuk ki, maradtunk a biztosabb éttermeknél. Két szuper étteremben voltunk: a Quan An Ngon nagyon népszerű hely, turisták is voltak szép számmal, de dugig tele volt helyiekkel –az étterem tulajdonosa kiválogatta és összegyűjtötte a legjobb utcai szakácsokat, akik mindenki kizárólag a saját specialitását főzik. Rengeteg mindent összerendeltünk az étlapról, akkor gyanítottuk, hogy túlrendeltük magunkat, amikor a kedves pincér vihogva mondta, hogy „I think that’s enough”. A pincérek egyébként extra kedvesek voltak, mindent megmutattak, hogy hogyan kell enni. A másik helyet (Com Nieu Saigon) egy szakácsfórumról vadásztam és az igencsak hardcore volt. Azt szerencsére csak utólag vettem észre (ha mondtam volna, a fiúk tutti nem jönnek el velem oda), hogy azt írták a véleményekben, hogy „not tourist friendly”. Hát, igaz, tele volt az étterem, de rajtunk kívül nem nagyon volt fehér ember..A menü kb. 20 oldalas volt, ebből egy-egy komplett oldal szánva pl. olyan ételeknek mint halkopoltyú, disznóvese, csirkepacal –ezek amiket értettem. Azért elég óvatosan választottunk.
Desszertet evés után nem nagyon esznek, inkább étkezések között. Ez jellemzően vagy valamilyen egzotikus gyümölcs lesz, vagy valamilyen kókusztejes puding, vagy párolt sütemény. Apropó, gyümölcs. Megkóstoltam a durian-t. A durian az a bizonyos gyümölcs, amely a büdös szagáról híres. Hát, nagyon büdös, az tény. A szagánál csak az íze borzasztóbb. Kívülről egy rögbilabda formájú és méretű, zöld, tüskés gyümölcs (alsó fotó), belülről egy halvány sárga, krémes állagú valami. Íz: túlérett camembert, mangó és karamell összeturmixolva. Borzalom. Persze ízlés dolga. A vietnámiaknak ez a kedvenc gyümölcse.
Fantasztikusan finom viszont a vietnámi kávé. Ebből nagyon jó minőségű saját termésük van és nagyon erősen, sűrített tejjel és jéggel fogyasztják.
Sokféle ételt kóstoltunk, a nagy kedvenc mindenképpen a saigoni tavaszi tekercs, úgyhogy az volt az első amit a főzőtanfolyamon megtanultam….folyt.köv.

Vietnámi konyháról szóló jó honlapok:
Vietworldkitchen, Sallys place, Epicurious, wikipedia

A legeslegjobb vietnámi szakácskönyv: Mai Pham, Pleasures of the Vietnamese Table
Fantasztikus saigoni gasztroblog: Noodlepie

A khmer konyha nyomában -kambodzsai gasztrobeszámoló

Két igencsak élménygazdag és izgalmas hét után ismét a brüsszeli bázisról jelentkezem, ahol kétségbeesetten próbálkozom visszaaklimmatizálódni a szürke, kosztümös, hivatali környezetbe. (és sikeresen az ottani szaunás 42fokos trópusokhoz képest nagyon emberbarát klímába). Tekintettel arra, hogy ez egy szigorúan tematikus blog, az élménybeszámolóm rendkívül korlátozott. Nem írok Angkor-ról, a lélegzetelállító ősi khmer templomvárosról (Bayon és a Banteay Srei tetszett a legjobban), sem tuk-tuk-ról (helyi motoros taxi), sem a falakon rohangáló gekko gyíkokról (első szállásunk egyébként a magyar tulajdonban lévő Gekko Hostel volt), Phnom Penh-ről (ejtsd phnom –nem f- peny), a Vörös Khmer uralom borzasztó nyomairól, sem az impozáns Silver Pagoda-ról, meg a sok kis mosolygó kambodzsairól, a zabálnivaló, bár turistákra igencsak betrenírozott gyerekekről (már értem, hogy az ország sztárbálványa Angelina Jolie miért innen vitt haza egy édes kis bébit..). Szuper magyar nyelvű kambodzsai élménybeszámoló olvasható egyébként számos helyen (pl. itt és itt Szindbádéknál, vagy a National Geographic több oldalán. Írnék viszont amok-ról, prahok-ról, khmer haute cuisine-ről.

A kambodzsai konyha sokkal kevésbé ismert és népszerű, mint a szomszédos thai, vagy vietnámi. Az utikönyvem azt írja, hogy ahogy Angkor a turizmus világtérképére helyezte Kambodzsát, úgy a nemzeti eledel, az amok –ez a kókusztejes párolt hal – által a világ gasztronómiai térképére fog kerülni. Ám, legyen. A khmer konyha ízvilágában leginkább talán a thai-hoz áll a legközelebb, csak annál kevésbé intenzív fűszerezésű és nem annyira csípős. Ennek állítólag az az oka, hogy a chili eleve csak a 16. században a portugálok által került Ázsiába, előtte nem is ismerték és nem is használták. Az, hogy a gasztronómia mint olyan nem annyira kifinomult, talán annak is betudható, hogy az étel funkciója a Vörös khmer borzalom alatt, amikor gyakorlatilag a lakosság egyötöde halt meg a munkatáborokban, és a véres kivégzések által, valószínűleg teljesen átalakult. A mindössze 25 évvel ezelőtt történtek rányomták a bélyegét az emberek pszichéjére és a mindennapokra. Valahol olvastam, hogy számos ételt azért nem készítenek, mert egész egyszerűen kevés az idős ember, aki tudná a recepteket. Na, vissza egy kicsit derűsebb vizekre…

A két legjellemzőbb és legalapvetőbb hozzávaló a rizs és a hal. Ez utóbbiból van tengeri is és édesvizi is - rengeteget ad a hatalmas tó, a Tonlé Sap. Ezt mindenféle formában készítik aztán el – curry mártásban, levesben, főzve, párolva, sütve, pálmacukorral karamellizáltan grillezve. A nemzeti étel a fish amok –banánlevélben, kókusztejben párolt fűszeres hal (bár ahol rendeltem, ott egy sima kókuszos currymártásban tálalták). A khmer konyha másik fő alkotóeleme és fő ízesítője az ún. prahok –ez egy fermentált halpaszta – a halat hónapokon át, hát, konkrétan rohasztják és ezzel ízesítenek. Felhívom a figyelmet, hogy a felső fotó középső képén a nagy befőttes üvegekben nem savanyúság található, hanem ez az érlelődő halacska, amit a phnom penh-i piacon kaptam lencsevégre.
Főznek húsokat is – csirkét, sertést, marhát –de ez sokkal drágább és nehezebben hozzáférhető, mint a hal. Rengeteg különböző zöldséggel főznek, sütőtök, édeskrumpli, taro gyökér a leggyakoribbak. A saláták éretlen zöld papaya-ból, mangóból, pomelo-ból (grépfruit szerű , de kevésbé leves gyümölcs), és szárított rákból, halszószos öntettel készülnek. Rengeteg kókuszdiójuk van, ennek a leve (ami nem a kókusztej) hidegen nagyon frissítő (felső fotó jobb felső kép). A belsejét lereszelik, vízbe áztatják és ennek leszűréséből lesz a kókusztej, amit felhasználnak a kókusztejes curry mártásokhoz és desszertekhez. A desszertek egyébként evés után kevésbé jellemzőek, annál inkább a sok egzotikus gyümölcs – rambután, mangosztán, többfajta banán, anannász, mangó, licsi, stb.

Sokfelé, sokfélét ettünk, jót, közepeset, rosszat, olcsót, drágát – de végig csak helyi dolgokat (és ezért nagyon hálás vagyok a két fiú utitársamnak, akik kitartóan jöttek az általam kinézett helyekre –pedig tudom, hogy pár nap után már szívesen elcsábultak volna egy jó nagy adag tartalmas sült krumplira..). Siem Reap-ben nagyon jó éttermet találtunk (tipp: Khmer Kitchen), ide vissza is tértünk. Phnom Penh-ben kevésbé, bár a holland tulajdonos által működtetett étterem egész jó, ha épp nem fogtunk volna ki egy nagyobb csoportot, amitől kicsit megzakkant a személyzet. Az étterem egyébként kambodzsai főzőtanfolyamot is szervez és a honlapján rengeteg érdekes és használható információ van mind kulináris témában mind más praktikus kérdésekben. Viszont a Lonely Planet utikönyvben az „authors choice” (szerző tippje) alatt szereplő étterem katasztrofálisan rossz, kambodzsai utunk alatt talán ez volt a legrosszabb. És egyébként az egész út alatt az egyetlen, amelyet (konkrétan egy, bátor utitársam által bevállalt Khmer sausage-ot) követő másnap a hátizsákból előszőr, de szerencsére utoljára előkerült az immodium-os csomag. Siem Reap-ben viszont elmentünk egy ottani viszonylatban drága étterembe –egy fantasztikusan hangulatos szálloda éttermébe, amelyben az ausztrál és francia séf a khmer konyha elkötelezett hívei, évek óta kutatják és tökéletesítik a hagyományos khmer recepteket. A nyolcfogásos tasting menü fogásai a középső és a harmadik fotón. Volt benne mindenféle saláta , savanyú leves, pálmakaramellel tálalt desszert kóstoló. A highlight a grillezett, rákhússal töltött béka volt (jelentem, életemben előszőr mertem megkóstólni és fantasztikusan finom!), ill. egy borsos garnéla (ami annyira finom volt, hogy el is felejtettem lefotózni.). Maguk az ételek egyébként az árhoz képest nem voltak feledhetetlenek, viszont a környezet és a gyönyörű, drámai hatású prezentáció annál inkább.
Összességében azt kell megállapítanom, hogy a kambodzsai konyha nem rossz, de valahogy nem elég karakteres. Nem fogott meg annyira. Ellentétben a vietnámival….folyt.köv.

Itt azért még néhány angol nyelvű honlap kambodzsai receptekkel:

khmerkromrecipes, worldwidegourmet, frizz restaurant, cambodian food
Kambodzsai szakácskönyv: The Elephant Walk
Kambodzsai gasztroblog: phnomenon

Vakációóó

Szolgálati közlemény: Megint elmentem világgá.

Mivel egyfelől fogalmam sincs a várható technikai körülményekről, másfelől minden porcikámmal minden percét meg akarom élni, előreláthatólag egy ideig nem jelentkezem.

Addig tessenek bogarászni a régi recepteket. Onnan meg ígérem, hozok sok érdekességet.

Spenót és csicseriborsó saláta szárított paradicsomos öntettel

Ilyenkor tavasszal az egyik nagy kedvencem a friss spenót. Nagy létszámú vendégségre soha nem csinálok, mert 1. csomóan nem szeretik, 2. kinek van kedve zsáknyi spenótot hurcolni és pucolni. Tényleg az a legnagyobb hátránya, hogy annyira hihetetlenül összeesik, hogy döbbenet, tehát hatalmas mennyiségeket kellene beszerezni, ha több emberre készül belőle valami. Viszont egy-két személyre szuper dolgokat lehet belőle produkálni. Itt van például ez a saláta. Ismét kedvenc könyv bemutatása következik, erről majd még valamikor fogok részletesebben is írni. Nina Simonds: Spices of Life című szakácskönyvéből származik ez a recept. A könyv azon túl, hogy tele van zseniális, egészséges – főleg vegetáriánus – receptekkel, rengetek tudnivalót és tudományos információt tartalmaz a különböző hozzávalók tulajdonságairól – mit tartalmaznak, mit tudnak, mire jók, mire nem. A recepteket kiegészítik további tudományos kutatások eredményeit bemutató nagyon érdekes cikkek. A spenót kapcsán például egy David Heber nevű amerikai táplálkozástudományi kutató elméletét mutatja be. A „Seven colors of Health” (Az egészség hét színe) elmélet a zöldségeket és gyümölcsöket hét színkategóriába sorolja. Az elmélet szerint nagyon egészségesen étkezünk és megelőzünk mindenféle betegséget, ha mind a hét csoportból fogyasztunk egy nap egy-egy adagot. Hurrá. Meg mindenféle hasonló érdekes dolgok vannak a könyvben. De ha valakit ez nem annyira hatná meg, a jó hír az, hogy remek receptek vannak benne. Ez a saláta például határozottan világbajnok. Lehet a hozzávalókkal variálni, én például a csicseriborsót fűszerekkel megsütöttem, úgy tettem hozzá. A sült paprika készítésének módszere itt. Speciell volt maradékom, úgyhogy azt használtam hozzá. Ja, és az öntet a legeslegjobb. A spenótot nem mindenki szereti nyersen, azt nyugodtan lehet helyettesíteni például rukkolával, vagy akár sima zöldsalátával.

Más: egy kis internacionális update: a finn Anna New York-ban pörköltöt főz, Kontroll-t néz és Dobos tortát eszik. Hát nem isteni?


Recept

Hozzávalók (2 adag)

20 dkg friss bébispenót (helyettesíthető más zölddel)
1 doboz (40dkg) konzerv csicseriborsó
10 dkg feta sajt
1 sült kaliforniai paprika (héja nélkül, csíkokra vágva)
1kk őrölt koriander
1kk cayenne bors
2 ek olívaolaj
Öntet:
½ dl olívaolaj
2 ek balzsamecet
5 szem szárított paradicsom
2 nagy gerezd fokhagyma
só, bors

A sütőt grillfokozatra melegítem (vagy a legmagasabb hőfokra). A konzerv csicseriborsót lecsöpögtetem, összekeverem 2 ek olívaolajjal, a korianderrel és cayenne borssal. Egy fóliával bélelt tepsibe szórom és 5 perc alatt ropogósra sütöm (sütőtől függően ez több/kevesebb lehet. Kívülről legyen egy kis színe, de belülről még legyen puha). Amí sül, elkészítem az öntetet: a szárított paradicsomokat vékony csíkokra, a fokhagymát hajszálvékony szeletekre vágom. Az olívaolajat egy kis lábasban felmelegítem, hozzáadom a paradicsomot, fokhagymát, pár percig megfuttatom benne, amíg a fokhagyma átpirul és a paradicsom illatozik. Összeállítom a salátát: a spenótleveleket megmosom, megszárítom. Egy tálba helyezem, rászórom a meleg fűszeres csicseriborsót, a csíkokra vágott sült paprikát, rámorzsolom a fetasajtot. Az egészre rálocsolom a meleg öntetet és átforgatom. Azonnal tálalom.

Narancsszirupos narancsos-csokis reggeli süti

Ez az egyik legkedvesebb receptem. Rengetegszer csináltam már és még soha nem hagyott cserben. Egyrészt azért szeretem, mert mindig mindenki szereti, akinek készül, másrészt azért, mert egy olyan szakácskönyvből van, amely a külföldi gasztronómiai könyvgyűjteményemnek egyik első darabja volt és ettől valahogy olyan szimbolikus jelentőséget tulajdonítok neki, és amelynek szerzőnője mindig is nagyon közel állt a szívemhez. Ina Garten az egyik legismertebbb és legnépszerűbb amerikai főzőszemélyiség , könyvei folyamatosan az amerikai szakácskönyvlisták élén vannak. Gasztronómiai karrierje előtt évekig a Fehér Házban dolgozott és az amerikai nukleáris energiapolitikával kapcsolatos büdzsé előterjesztéseket készítette. Gasztronómiai karrierje akkor kezdődött 1978-ban, amikor egy spontán döntést követően (és hát egy államtitkár és későbbi Yale egyetemi dékán férj birtokában) megvett egy Long Island-i gourmet üzletet, amelynek 20 évig volt tulajdonosa. Az üzlet a Barefoot Contessa nevet kapta, az 50-es évek híres filmje címéről (Mezítlábas grófnő). Ez a márkanév tette Ina-t híressé, és a név annál is inkább passzol, mert remekül jellemzi a főzési stílusát –nagyon elegáns, de mégis egyszerű és földhöz ragadt. Ilyenek a receptjei. Nem kifejezetten újszerűek, nem egzotikusak, leginkább klasszikus franciás és amerikai ételek, olyanok, amelyeket többnyire mindenki szeret. Az üzletet a 90-es évek végén eladta két alkalmazottjának, ezt követően a könyvkiadás felé fordult (ill. ma már igen magas nézettségű főzőműsora van az amerikai gasztrocsatornán). Négy könyve van a piacon, egyik jobb mint a másik. Rengeteg receptjét próbáltam már, nem volt még olyan, amely ne működött volna. Ha a négyből egyet kellene választani, talán az első a legeredetibb és legjobb. (Mivel csak amerikai kiadás létezik, amerikai mértékegységekben van minden megadva, azonban szerintem ez egy cup készlet beszerzésével, ill. a konvertáló programok segítségével leküzdhető probléma).

Ezt a narancsos sütit nagyon sokszor csináltam már, most hétvégén egy 30 személyes kollegiális brunch-ra vittem. A maradékból ítélve sikere volt. Reggelihez, kávézáshoz tökéletes. Picit macerás elkészíteni, de minden egyes morzsájáért érdemes. Narancsos sziruppal van átitatva, ettől finom szaftos. A tetején lévő narancsos máz a pont az i-n. A csokicsipszet már én tettem hozzá, az az eredeti receptben nem szerepel és elhagyható, de nagyon jól passzol a narancsos ízhez. Az alábbi mennyiség kissé ipari, normál esetben elég a felét csinálni. Viszont egyrészt napokig eláll alufóliába csomagolva a hűtőben, másrészt máz nélkül remekül fagyasztható, úgyhogy nyugodtan meg lehet csinálni a teljes mennyiséget.

Recept:

Hozzávalók (kb. 30 szelethez)

25dkg puha vaj
40 dkg kristálycukor
40 dkg liszt
4 tojás
6 narancs héja, lereszelve
1 tk sütőpor
1 tk szódabikarbóna
1 kk só
15 dkg csokoládélencse (csipsz) –opcionális
1,5 dl író
½ dl frissen facsar narancslé
2 tk vaníliakivonat (opcionális)

Szirup:
1 dl frissen facsart narancslé
10 dkg kristálycukor

Máz:
15 dkg porcukor, szitálva
3-4 ek frissen facsart narancslé

A sütőt előmelegítem 170C-ra. Kivajazok és kilisztezek két sütőpapírral bélelt téglalap alakú mély formát (lemértem, enyém: 24cmx12cmx7,5 cm méretű), esetleg püspökkenyér formát. Ha először még az üres formát kikenem olvasztott vajjal, akkor nagyon szépen egyenletesen ki lehet bélelni a sütőpapírral, mert a formához tapad. Szilikonos formánál ez nem szükséges. A tésztához elektromos keverővel habosra keverem a puha vajat a cukorral. Egyesével hozzáadom a tojásokat, valamint a reszelt narancshéjat. Egy másik tálban összeszitálom a lisztet, sütőport, szódabikarbónát, sót. Egy harmadik tálkában összekeverem a fél dl friss narancslevet, az írót és a vaníliakivonatot (elhagyható). (*Az írót talán egyenlő mennyiségű kefír és tej simára turmixolt keverékével helyettesíteném, mindenesetre egy sűrű, de teljesen folyékony állagú, savanykás folyadék szükséges). A vajas tojásos keverékbe lassan, felváltva adagolom és keverem a lisztet és a „nedves” hozzávalókat. (Ez tényleg fontos, én edényspórolás címszóval nem külön kevertem ki az írót és a narancslevet, hanem rögtön beleöntöttem, amitől a vajas keverékben azonnal kicsapódott. A végtermék szempontjából nem volt probléma, de nem nézett ki valami bizalomgerjesztően.). A csokicsipszet (külföldön chocolate chips, v. button, v. pépites de chocolat, otthon az Ázsia boltban csokoládélencse néven kapható. Ha ilyet nem kapnék, inkább elhagynám) összekeverem egy tk liszttel (ez azért fontos, hogy egyenletesen legyen a sütiben, ne süllyedjen az összes az aljára). Hozzáadom a tésztához. A kész masszát elosztom a két formában, elegyengetem a tetejét. 45-60 perc alatt készre sütöm, amíg egy fogpiszkáló szárazon jön ki belőle és a közepe már nem remegős. Amíg sül, elkészítem a szirupot: összeforralom a narancslevet a cukorral, hogy az teljesen felolvadjon. Amikor a süti megsült, megszurkálom egy fogpiszkálóval és meglocsolom a sziruppal, hogy jól beszívja (egyformán elosztom a két süti között). Most teljesen lehűtöm a sütit. A mázhoz átszitálom a porcukrot és teljesen simára keverem a 3-4 ek narancslével. Kettéosztom és késsel egyenletesen rákenem a süti tetejére. Hagyom megszáradni (kb. 15 perc) Fontos, hogy tényleg teljesen lehűljön a süti, különben a máz elolvad rajta. Alufóliába csomagolva a hűtőben tárolom. Napokig eláll. Máz nélkül gyönyörűen fagyasztható. Előző nap érdemes elkészíteni.

Eredeti recept: Ina Garten, Barefoot Contessa, Family Style - Orange pound cake