Thursday, November 6, 2008

Jó formában

Évente kb. egyszer készítek répatortát. Régen, egy időben, nagy rajongója voltam, de ahogy változik az ember ízlése, már nem. A mostani apropó kettős volt: egyrészt zsúrra vittem, másrészt, a fő ürügy: tökéletes alkalomnak ígérkezett, hogy végre kipróbáljam a formát, amelyet néhány hete vadásztam.

Amint a képen is látszik, ez egy négyzet alakú szilikonos forma, fém kerettel, amely úgy van kialakítva, hogy ha megsült benne a tészta, akkor megfordítja az ember, majd a jelzés mentén szépen felszeleteli, és szép, szabályos kockákat kap (25 darabot), amelyek belül üregesek. Ez pedig mit jelent? Azt, hogy az üregeket kiválóan lehet tölteni. Szuper. Tényleg tökéletes olyan alkalmakra, amikor kézzel ehető, néhány falatban elfogyasztható valamit kell vinni, a lehetőségek tára nyilván végtelen (nemcsak édesekben lehet gondolkozni.) Néhány hete a Hoventa kiállításon találtam az egyik standon, és a Zila cukrászda jegyzi a szabadalmat.

A répatorta Nigella sütőkönyvében található recept, amelyet évekkel ezelőtt próbáltam ki, és le is ragadtam ennél, úgy jó, ahogy van (én fűszeresebbre ízesítem, a fahéj mellet szerecsendiót és csipet őrölt kardamomot is teszek a tésztához). A 12 muffinra szóló mennyiség pontosan passzol a formába. A töltelékhez pedig egyszerűen kikevertem Philadelphiát, pici vajat, porcukrot, citromlevet és vaníliakivonatot.

PS. ez n(s)em fizetett reklám, a saját pénzemen vásároltam a formát

22 comments:

  1. azt hittem, itt lesz a répatorta receptje is, de nem találom... :-(

    ReplyDelete
  2. Sunny, azt hiszem nem tévedek: 100 gr világos nádcukor, 1 3/4 dl olaj, 2 tojás, 225 gr finomliszt, 3/4 teásk. szódabikarbóna, 1 teásk. fahéj, csipet só,1/2-1/2 citrom és narancs reszelt héja, 150 gr sárgarépa reszelve, 100 gr durvára vágott dióbél. 200 fokon 20 perc.

    ReplyDelete
  3. És hol lehet megvenni a formát? (a kávéház honlapját átbogarásztam, nem találtam semmit)

    ReplyDelete
  4. csatlakozom az előttem szólókhoz, nagyon érdekelne a répatorta recept is, és a forma lelőhely is!

    ReplyDelete
  5. Ez tetszik, praktikusan lehet használni. Épp az ilyen falatnyi dolgokra szereztem be egy minimuffin-formát, de azt csak bélelve tudom tölteni:-)
    Ha a Zilánál kapható, akkor tudok szerezni:-)) Köszönöm az ötletet!

    ReplyDelete
  6. Nekem egy kérdésem van, a tésztat hogy rakod a formara? Ranyomkodod?

    ReplyDelete
  7. Van szèle a formànak,ahogy làtom,szòval csak bele kell "onteni a masszàt,ugye?Ilyen nekem is kell,kèrdèsem egyezik a t"obbiekèvel,hol vehetem meg?????Zsu

    ReplyDelete
  8. ez igazán praktikus, nagyon helyesek a kockák, nekem is kell ilyen!:)

    ReplyDelete
  9. hol van ez a cukrászda? végignéztem az oldalt és még ezt sem találom, a formáról nem is beszélve :(
    Helga

    ReplyDelete
  10. http://www.zilakavehaz.hu/index.php?menu=kapcsolat

    ReplyDelete
  11. nagyon köszönöm! a szemüvegem nevében is :-)
    Helga

    ReplyDelete
  12. Nekem is kell egy ilyen szilikon forma!A Zila honlapján semmi infót nem találtam...a guglit hiába kézdeztem,csak a hagyományos szilikonos cuccok jöttek elő...SEGÍTSÉG! sírós szmájli
    Andi

    ReplyDelete
  13. certaldo, köszönöm!
    bár nádcukor momentán (értsd: soha) nincs itthon, és most épp narancs se, csak citrom, azért kipróbálom (muffin formában), mert nagyon tetszik

    ReplyDelete
  14. Eszembe jutott, hogy a deBuyer-nek van több hasonló, mini formája.
    http://href.hu/x/7dlp
    Régóta kerestem olyan minitartlette-formát, amit pont így, megfordítva lehet egyben sütni, és nem egyenként belegyömöszölni a tésztát, de ott csak sima van.
    Ugyanígy "fejreállítva" működhet pl. a mini cubes, vagy pyramides forma, de azokhoz is kell egy fém sütőkeret.
    Pesten van deBuyer-üzlet, ez csak ötlet volt, ha nem tudnánk meg a forma forrását:-)

    ReplyDelete
  15. certaldo, köszi, igen, ez a recept
    sunny_days, a jófajta barna cukor fontos az ízéhez, próbálj meg venni.

    Kati, a tészta folyós, csak rá kell önteni.

    Viszont. Felhívtam a Zila cukrászdát, és megkérdeztem, lehet-e valahol kapni. Azt mondták, elsősorban cukrászatoknak akarják majd árulni, és még nem nagyon reklámozzák. De kint a cukrászdában adnak,Zila Lászlót kell keresni. A Hoventán 8e Ft volt.

    ReplyDelete
  16. Tegnap délután elmentünk a Zila Cukrászdába, és nagyon segítőkész hölgyek irányítottak ifj. Zila Lászlóhoz forma ügyben. Aki szintén nagyon kedves volt, és bár szabadkozott, hogy ezt eddig nem igazán szánták "háziasszonyoknak", csak profi cukrászatoknak, azért tudtam venni egyet. (10000 Ft+ÁFA)
    Ilona

    ReplyDelete
  17. ennél jóval kisebb űrtartalmú lyukat, de megtölthető kis tortácskákat tud a tupper-nek a bon-bon formája.

    ReplyDelete
  18. Jesszusom :( Hát 10.000Ft-ért nem lesz ilyen formám egyhamar. Kissé sokkoló az ára.

    ReplyDelete
  19. Lehet, hogy az árával próbálják eltántorítani a háziasszonyokat... egy cukrászatnak biztos megéri.

    ReplyDelete
  20. megvettem a formát, még pár receptet is kaptam ajándékba hozzá. tegnap kipróbáltam, zseniális!

    a fenti répatortát sütöttem, a fahéjas linzerkarika narancskrémje volt a töltelék, a tetejére pici tejszínhab került. nagyon finom.

    Helga

    ReplyDelete
  21. Kikented valamivel a formát? Vettem egyet a Zilánál, és rámsózott egy olajsray-t is, de valahogy nincs kedvem kiolajozni vele :-)

    ReplyDelete