Thursday, January 15, 2009

1.000.000





Üdvözlöm a Chili&Vanília egymilliomodik látogatóját!

Nem vagyok a számok és statisztikák megszállottja, ezt az oldalt soha nem ez az elem vezérelte. A belső késztetésem mindig erősebb volt a külső hatásoktól, remélem, ez talán átsugárzott valamelyest. Nincs most a blognak születésnapja (az első még nagy szám volt, a második, harmadikat már nem is érzékeltem, addigra olyan természetes részévé vált az életemnek, hogy szinte észre sem vettem)

Most egy percre mégis meg kell állnom.

Három éve, egy napsütéses őszi napon kezdtem el írni azt, amit akkor saját kis „játszóteremnek” gondoltam. Annyi minden történt ez alatt. Itt persze csak a kulináris események, élmények jelentős részét rögzítettem, közben persze éltem: események, emberek, városok, utazások, barátságok, szerelmek, élethelyzetek, jöttek-mentek, volt öröm és bánat, költözés és hazatérés. Egyszóval, folytattam az életemet, mint mindenki.
Földhöz ragadt vagyok, most mégis olyan sorsszerűnek élem meg, hogy ez a szép kerek, szimbolikus szám pont mára esik. Fontos nap számomra a mai, mert a játszótér lassan átalakult egy új pályává, és ma ennek egy fontos állomásához érkezem. Februártól új feladatok várnak rám, olyanok, amelyeket kizárólag a Chili&Vanília-nak és olvasóinak köszönhetek.

Kedves egymilliomodik Látogató!

Nem tudom, ki vagy, honnan jössz, törzsolvasó vagy, vagy csak idetévedtél (egyébként 17.00 körül jártál itt, budapesti vagy, vodafone-os szolgáltatót használtál, és az egyik legrégibb, és számomra is egyik legkedvesebb gasztroblogról, nemisbékától látogattál ide hozzám. Számomra azonban most mégis különleges vagy. Az igazság az, hogy szívem szerint az összes látogatót megvendégelném, erre azonban sajnos nincs lehetőségem. Mégis nagyon szeretnék legalább szimbolikusan egy olvasót vendégül látni a konyhámban.

Ezért egy olvasót, akit a jelentkezők közül ki fogok sorsolni, ezennel sok szeretettel meghívok egy

2-4 személyes, saját készítésű, exkluzív vacsorára

Miért?

Hogy szimbolikusan megköszönjek az összes olvasónak mindent.



Hol?
Az otthonomban. (Van egy rossz hírem: a helyszín nem egy elegáns luxusvilla lesz, hanem egy átlagos belvárosi lakás.)



Mikor?
A Neked megfelelő időpontot egyeztetjük.



Hány főre szól a meghívás?
2-4 fő, ahogy/akivel szeretnéd



Mi lesz a menü? Mindenképpen kagyló, kakaós karfiol és babérleveles panna cotta?
Nem, a menüt Veled egyeztetem, semmi olyan nem főzök, amit nem szerettek. Ha akarsz, választhatsz is tetszőlegesen a blogról.



Ha nem ízlik, megmondhatom, otthagyhatom?
Természetesen.



Ha nem ízlik, megírhatom?
Persze. Azért remélem, ízleni fog.

Hogyan?
Kérlek, ha érdekel, legkésőbb 2009. január 25-ig írj nekem ide egy rövid kommentet, amelyben megadod a nicknevedet. Ha nem szoktál/szeretsz itt kommentelni, írhatsz nekem közvetlenül is e-mailt a


chiliesvanilia(kukac)gmail.com címre. Az érdeklődők közül gasztrocelebritás tanú jelenlétében az azt követő héten ki fogom sorsolni, hogy ki fogja képviselni „AZ OLVASÓT”

Nagyon szépen köszönök mindent.

PS. A Chili&Vanília (és a többi futó projekt) természetesen továbbra is megmarad, és a saját, privát, „családias” kulináris játszóteremként fog működni, szeretettel várok továbbra is mindenkit.


KIEGÉSZÍTÉS: Elnézést, ha félreérthetően fogalmaztam, valóban nem volt teljesen egyértelmű: bárki, akit érdekel, és kommentel, vagy e-mailt ír, részt vehet a sorsoláson, tehát nem a "hamupipőkét" keresem (azért, ha előkerül, jelentkezzen), hanem azt az illetőt (és partnereit), aki képviseli majd az olvasót. Alig várom én is, hogy ki lesz:)


163 comments:

  1. Gratulálok az egymillióhoz, további sok sikert! Most pedig megyek kakaós karfiolt sütni...
    (17:39-kor, budapesti, vodafonos törzsolvasó :- )

    ReplyDelete
  2. Gratulálok a sikereidhez, csak így tovább! Egy szentendrei törzsolvasód

    ReplyDelete
  3. Sajnos nem én voltam :(( Jajj de kár!
    Szabina

    ReplyDelete
  4. Gratulálok, még sok milliomodik olvasót kivánok a Te és a mi örömünkre! :)

    ReplyDelete
  5. Ez nagyon szép szám :) gratuláció. És a Magyar Narancsot is feldobta a heti szokásos írásod.

    ReplyDelete
  6. Kedves Chili! Örömmel olvasom szinte minden nap /úgy egy éve/ a blogodat, nagyon sok mindent tanultam Tőled. Köszönöm és további sok sikert Neked!

    ReplyDelete
  7. Jujj de kár, ma kb. 3szor jártam az oldaladon de nem én vagyok:( Mindenesetre gratulálok!

    ReplyDelete
  8. Hűűűű, Chili, ez csodás! Szívből gratulálok! Eldődorban Neked, de annak a szerencsés egymilliomodiknak is!
    Azt hiszem, irigylem.
    :-(((( Se budapesti nem vagyok (még csak nem is Magyarországról írok, tehát füllenteni sem tudok), a szolgáltatóm sem vodafonos, s bár jártam ma Nemisnél is, de onnan nem erre vettem az irányt. Brühühü! :-((( Pedig milyen jó lett volna!

    ReplyDelete
  9. Ez fantasztikus! Gratulalok Neked es nem utolso sorban Az OLVASONAK! Irigylem!!! Tovabbi sok sikert Zsofi!!! Ah, latom Gabah szinte ugyanezt irta!

    ReplyDelete
  10. huú, szívből gratulálok Zsófi!
    mivel mindenki a titokzatos vodafonost irigyli, rosszul értelmeztem volna, hogy csak ezután fogsz sorsolni?
    egy lelkes olvasód :))

    ReplyDelete
  11. kicsit meghatótdtam.. :) ez kedves gesztus tőled, és jó, h már ilyen régóta olvashatunk!

    ReplyDelete
  12. Nagy-nagy gratuláció! Gyönyörű siker!
    Bár ezen nem is csodálkozom, szűk három éve Rossamela javasolta nekem a blogodat, amit szájtátva olvastam:-)) és olvasok azóta is, előtte azt sem tudtam, mi is az a blog:-))

    Az külön jó, hogy ugyanúgy folytatod tovább:-), a kiszemelt Olvasónak pedig felejthetetlen estét kívánok!!
    (A heti olvasókból nem sorsolsz véletlenül?:-))

    ReplyDelete
  13. Én is úgy értettem, hogy csak eztán lesz a sorsolás...
    Ez az ajánlat egy régen hallgató olvasóból is kiprovokál egy kommentet. Jelentkezem sorsolásra.

    Ja, és bravo, gratula!

    ReplyDelete
  14. No, hát nagyon gratulálok, és külön öröm számomra, hogy én "adtam" az egymilliomodikat :).

    ReplyDelete
  15. ha sorsolásos a lehetőség, és nem az "eredeti" egymilliomodikat várod, akkor lécci lécci engem is vegyél be! köszi és szuper a blog!

    ReplyDelete
  16. Sajnálom én is hogy nem én vagyok a vacsoravendég. Itt jártam délután, de csak a brokkoli leves volt még fenn. Irigylem a szerencsés nyertest. alanie

    ReplyDelete
  17. Újra elolvasva a beírást, lehet hogy mégsincs még meg a szerencsés nyertes??? Akkor légyszi tegyél bele a kalapba engem is. alanie

    ReplyDelete
  18. Nem én voltam (sajnos), de a sorsolásra azért jelentkeznék :)! És nagy nagy gratula az egymillióhoz, na meg az új projekthez!

    ReplyDelete
  19. Gratulálok én is, és irigylem a szerencsést :-)

    ReplyDelete
  20. Fantasztikus, szívből gratulálok Neked én is ;o)

    ReplyDelete
  21. Gratulálok a blogodhoz! A tiéd volt az első, amit gasztrotémában olvastam, úgy egy évvel ezelőtt. Magával ragadó, ahogy írsz, a receptjeid pedig nagyon különlegesek, amit kipróbáltam nagyon finomak! Bár nem én vagyok a keresett "Hamupipőke", ha kisorsolsz, szívesen megkóstolom a főztödet. További sok klassz ötletet kívánok Neked, ezáltal nekünk is!!!

    ReplyDelete
  22. Gratulálok! További sok sikert! És sajnos nem én voltam :(

    ReplyDelete
  23. Gratulálok az igényes munkádhoz, kitartásodhoz, népszerûségedhez!
    Kata

    ReplyDelete
  24. Kedves Zs. !
    Egyszer - volt régen volt közös ebédünk emlékére, ha még emlékszel rám.
    Gratulálok.

    Csók

    Krisztián

    ReplyDelete
  25. Sokadikként nagyon köszönöm az eddigieket, gratulálok! Nekem sem tökéletesen világos, hogyan folyik majd a sorsolás, ha a mai kommentelők mind játszanak, akkor még esélyes vagyok, bár nekem már tegnap éjjel megtörtént a nagy találkozás Veled: az éjjel álmomban (de tényleg!!!) gasztro-túrát vezettél Brüsszelben nekem és a férjemnek. :) Minden fontos helyre elvittél, nagyon klassz volt, köszönjük szépen.

    ReplyDelete
  26. Gratulálok én is!!! Még sok-sok millió olvasót kívánok neked!

    ReplyDelete
  27. Én is kicsit meghatódtam, jó volt ezt (is) olvasni. Gratulálok szívből!

    ReplyDelete
  28. Gratulálok Zsófi, és sok sikert az új úton!

    ReplyDelete
  29. Kedves chili, gratulálok neked, én egész mostanáig lelkesen olvastalak, és persze számtalan recepted kipróbáltam, mindig sikeresen. Szeretném ezt megköszönni, és még egyszer további sikereket és sokszor 1 millió olvasót
    Judit

    ReplyDelete
  30. További sok sikert kívánok neked, és sok receptet nekünk, olvasóknak.

    ReplyDelete
  31. Köszönöm a sok élvezetes percet, amit az olvasással töltöttem, és a rengeteg izgalmas receptet, ötletet!

    ReplyDelete
  32. Nahát Chili, ez igazán gáláns ajánlat, irigylem is érte a boldog nyertest! Még sok-sok írást, sok látogatót!

    (Tegnap végre megkaptam Zila mester sütőformáját, alig várom, hogy elbűvölhessem a sütikkel a nagyérdeműt :-)))

    ReplyDelete
  33. Kedves Chili!
    Nagyon sok szeretettel gratulálok! Nagyon régóta olvaslak és mindig Neimstől jövök... Ha jól értettem, (ahogy többen) akkor jelentkezem!
    Ú az nagyon-nagyon jó lenne!
    Még sok milliót, vagy amit Te akarsz.

    ReplyDelete
  34. Kedves Chili,
    Regota olvaslak es mindig nagy elmeny szamomra minden ujabb cikked. Veled orulok az 1.000.000-nak. Gratulalok!Remelem sokaig igy marad meg. Egy ujabb 1.000.000. :)

    ReplyDelete
  35. Gratulálok! Ennek örömére direkt utánanéztem, hogy 2006. február 1-e óta olvaslak! És nagyon szívesen vacsoráznék ám nálad!

    ReplyDelete
  36. Én ugyan nem álmodtam veled, és nagy újdonságot a többiekhez képest nem tudok mondani, mégis fogadd szívből jövő jókívánságaimat ebből a jeles alkalomból. Ha nem lesz meg az igazi egymilliomodik, kéretik a nevemet bédobni a kalapba:)

    ReplyDelete
  37. Gratulalok. Nyilvanvaloan, mint gasztrobloggernek (hihi), nekem is TE vagy a nagy peldakep. A gasztronomiai (es egyeb) tudasod, a minden poszton atsuto eletszereteted, a fantasztikus alapossagod es a kitartasod bamulatra melto.
    Koszonom az elmenyeket, amiket adtal.

    (Ja, es a sorsolasra en is jelentkezem, ki nem hagynam!)

    ReplyDelete
  38. Gratula Neked is és a szerencsés Olvasónak is! :)

    ReplyDelete
  39. Grtualalok, mai napig emlekszem amikor ratalaltam a blogodra, akkor meg angolul szolt...

    koszonom szepen mindazt amit tettel az elmult evekben.

    H.

    ReplyDelete
  40. Kedves Chili!
    Mérföldkő voltál az én életemben is 2 évvel ezelőtt, amikor általad találkoztam először a gasztroblog fogalmával! ÉS ennek a találkozásnak az eredménye lett aztán nálam a gasztroblogok szenvedélyes böngészése, a főzés hobbivá lépése, és a saját blogom elindítása is.:-) Nagyon köszönöm!:-) További kitartó éveket!:-)

    ReplyDelete
  41. hu, en is grat nagyon
    jo regota olvasom a blogod
    asszem mindig meg fogsz maradni bennem a gasztroblogger-nek, alapbol is huuu kategoria voltal a blogoddal, de a VKF elinditasaval aztan ez csak hatvanyozodott '_'

    ReplyDelete
  42. Gratulálok!
    Napi szinten ütöm fel a blogod és mindig olyan rossz, ha nincs semmi új, de akkor olvasok valami érdekeset régebbről :-). Ha valami új zöldség-gyümölcs kerül a konyhára, először nálad keresek ötletet. google? ugyan már!
    Sok sikert kívánok az új feladathoz is!
    Helga

    ReplyDelete
  43. Szívből gratulálok!

    A blogod az első gasztroblogok között volt, amiket először felfedeztem, szájtátva olvastam!
    Imádom a Kakaós karfiolod!:)

    További sok sikert!

    Szintia

    ReplyDelete
  44. Nekem is Te voltál az első - és mindmáig az egyetlen, aki a munkahelyi gépemen is a "kedvencek" között van (összesen 2 privát link van elmentve ott - a másik a gmail...). Köszönettel és a sorsolásra jelentkezve,
    vialuna

    ReplyDelete
  45. Gratulálok én is és még sok ilyen évfordulót, milliónyi olvasót és minden jót kívánok,
    Eszter

    ReplyDelete
  46. nemisbéka: szép gólpassz volt!

    Ch&V: gratulálok, nagyon szép és nagy szám! Egyébként te vagy az első blog, akit eltettem könyvjelzők közé, még arra is emlékszem, hogy keveredtem ide, legalább is az első benyomásra mindenképp: a gyönyörű narancstoppingos mákosgubád örökre emlék marad, pedig amúgy mákos gubában nagyon ott vagyok! :)
    Hajrá a következő egymillióra!

    ReplyDelete
  47. Nagyszerű vagy! Csak, hogy tudd!:-)
    Hogy én mennyit villogok a receptjeid alapján készített kajákkal, ha tudnád...

    A te blogodat olvastam először pár éve, előzőleg azt sem tudtam mi az a blog, megnyertél "valami" blogos díjat, ez kíváncsivá tett, így akadtam rád.

    Mindent köszönök és gratulálok!

    TM

    ReplyDelete
  48. Gratulálok!
    Kedves barátnőm ajánlotta a blogodat még anno a narancskrémes linzerkarika kapcsán (2005-ben). Eztán rendszeres olvasód lettem, megtudtm, hogy létezik gasztroblog, és nagyon megszerettem főzni, sütni. Természetesen rengeteg receptet megfőztem a blogról, és működött mindegyik. Köszönöm!!!
    Még jó sok millió olvasót kívánok!
    k.

    ReplyDelete
  49. A blogod linkje a firefox gyorskeresőjének hála mindig kéznél van, ahányszor csak géphez jutok, benézek, mert amióta pár hónapja véletlenül rátaláltam a blogra, leírhatatlan gyönyörűségemre szolgál, hogy olvashatom. Én magam nem vagyok tehetséges szakács, inkább sütni szeretek, és elbűvölnek azok az emberek, akik - mint Chili@Vanilia - pár egyszerű hozzávalóból csodát csinálnak.
    Nem tudom, valakinek eszébe jutott-e már (ha igen, csatlakozom), de szeretnék egymillió puszit küldeni a nagy nap örömére, és azt kívánom, attól kapd és olyan részletekben, akitől és ahogyan szeretnéd. És kívánok mellé erőt és egészséget (ezt az életkor előrehaladtával érti-érzi csak igazán az ember), és hogy a net ne omoljon össze, mert nagyon sokunknak hiányoznál!

    ReplyDelete
  50. Jessszus! Micsoda kommemt halmaz! Ha tudtam volna, koccintottam volna is Veled erre ma este....:-))))Micsoda titokzatos vagy!
    DE! További sok sikert kívánok az életben, de leginkább sok-sok ÖRÖMÖT az új munkádban!!!

    ReplyDelete
  51. Ééééés az enyém az 50. kommment pont éjfélkor!:-)))

    ReplyDelete
  52. úristen, nagyon szépen köszönöm, most kicsot én is elérzékenyültem..

    Bocsánat, ha nem volt egyértelmű, tehát: nem az igazi 1m.dik olvasót (Hamupipőkét:) keresem, hanem bárki jelentkezhet a sorsolásra! január 25-ig lehet kommentet, vagy e-mail írni, és utána húzok.

    ReplyDelete
  53. nem semmi :)
    én is gratulálok, meg Feri és Igor is :)
    ha megnyerjük megyünk hozzád :)

    ReplyDelete
  54. Szia!

    Én is csak gratulálni tudok a csodálatos bloghoz és a sok-sok olvasóhoz.

    ReplyDelete
  55. Szeretettel gratulálok!
    És nagyon irigylem (már előre) a nyertest :-)

    ReplyDelete
  56. Nagyon gratulálok! És sok-sok olvasót kívánok Neked és Nekünk sok-sok jó recepetet! :-)

    ReplyDelete
  57. Csak az előttem szólókat tudom én is ismételni: szívből gratulálok!

    ReplyDelete
  58. Nahát régóta olvaslak már. Főztem is tőled jópárszor, vagy csak ötleteket csentem. Nade hogy te magad főzöl valakinek, akit kisorsolsz... ez nagyon kedves tőled. Gratu ehhez a sok látogatóhoz, majd ünneplünk az 5.000.000-nál is.:)

    ReplyDelete
  59. Gratulálok Neked én is!
    Még nagyon sok egymilliót kívánok!
    Nálam is Te voltál az első gasztroblog, amit felfedeztem :))
    Az új munkádhoz pedig erőt és kitartást, csak így tovább!
    Üdvözlettel: Lekvároskukta

    u.i.: a sorsolást ki nem hagynám :) köszönöm.

    ReplyDelete
  60. Én ugyan csak kb. 4 napja olvasom a blogodat - és Fakanáltól találtam ide :) - , de szívből gratulálok a nagy számhoz. További sok sikert! Livka

    ReplyDelete
  61. Ez nagyon elegáns gesztus! Én is duplán olvaslak, a Mancsban és a neten. Hajrá!

    ReplyDelete
  62. Természetesen nekem is a Te blogod volt az első :-) Emlékszem, az aszalt paradicsom apropóján jutottam el hozzád néhány éve és rögtön órákra leragadtam. Aztán persze ment a kedvencek közé, majd jöttek mellé a többi gasztroblog, majd szinte egyenes út vezetett a saját bloghoz :-)
    Köszönet mindenért:-)
    És a sorsolásra én is jelentkeznék....
    Niki

    ReplyDelete
  63. hajra chili! csak igy tovabb! tobb recepted is allandosult az itthoni repertoarunkban, de szivesen megkostolnank elso kezbol is, ugyhogy jelentkezunk!

    ReplyDelete
  64. en is gratulalok szivbol, nekem is te voltal az elso, s ha en kerulok ki a kalapbol, viszem az emberem es az ikreinket (addig megtanitom oket rendesen ulni az etetoszekben).

    tovabbi sok sikert,
    a sult paprikad rajongoja

    ReplyDelete
  65. További sokszor 1.000.000 olvasót kívánok!

    ReplyDelete
  66. Tombolán még nyertem, itt lenne az alkalom?

    Jelentkezem a sorsolásra, és ha nyerek.akkor személyesen (is) gratulálok :-)))

    ReplyDelete
  67. Kedves Chili,

    Én 2006-ban akadtam rád, azóta folyamatosan olvaslak. Lenyűgöző a blog, imádom a receptjeidet!
    Kata

    ReplyDelete
  68. sajnos tutira nem én voltam Hamupikőke, és már nem is mondhatok semmit, mert előttem már mindenki minden szépet elmondott, amit lehetett, így már csak egy szám vagyok vhol 60 és 70 között... de azért pályázok a vacsira, feltétlenül!! :)
    csuszta

    ReplyDelete
  69. Kedves Zs.!
    Én is gratulálok a blogodhoz, pár receptet már ki is próbáltam belőlük :) Én ugyan nem büszkélkedhetem azzal, hogy több éve az olvasód lennék, de mióta felfedeztem a blogodat (ha jól emlékszem a "szárított paradicsom" kulcsszavak beírásakor találtam rá), azóta igyekszem pótolni az elmaradásom :)

    Üdvözlettel: Klári

    ReplyDelete
  70. Szia!
    A sajnálkozással szerintem nem vagyok egyedül, hogy nem én vagyok 1 milliomodik!
    Megnéztem az új munkádat! Nagyon tetszik! Szép, sokszínű, igényes! A blogodat, és egyéb cikkeidet ismerve nem csodálkozom! És nagyon meghatódtam. Nagyon gratulálok!
    LepkePillangó

    ReplyDelete
  71. Szívből gratulálok ehhez a szép teljesítményhez, nem hiszem, hogy sokat kell várni a 10 milliomodikra...
    (a hagymalekvárodat szeretném hamarosan kipróbálni)
    Seres Mariann

    ReplyDelete
  72. Gratulálok!

    Régóta olvasom a blogodat, de még sosem írtam hozzászólást. A vacsora lehetősége viszont engem is felbátorított, úgyhogy mindeképpen jelentkeznék a sorsolásra.
    További sok sikert!

    ReplyDelete
  73. Az elsőt sosem felejtjük el...az első mindig fontos az ember életében:). Nekem Te voltál az első, akinek a gasztroblogját olvastam. Előtte azt sem tudtam létezik ilyesmi...az indítatást is Te adtad, hogy én is gasztroblogger legyek...úgyhogy köszönöm...és amúgy meg gratula:))
    UI:jól értem, h a vacsorameghívásod a vodafonos szerencsést illeti?:((

    ReplyDelete
  74. Kedves Chili,

    minden elismerést megérdemelsz, a gratulálációk sokaságát csak növelni tudom - őszintén! Gyakori látogatója vagyok a blogodnak,sokat tanultam bejegyzéseidből, számos kulináris kalandra bátorítottak az általad írottak - köszönet érte, s legyen még hosszú ideig örömed nem csak az új munkádban! Habliliom

    ReplyDelete
  75. Kedves Chili,

    legelső látogatásom a blogodon egy hatalmas, parttalan irodai vitát oldott meg, a tengeri halak magyar elnevezéseit illetően. Azóta hűséges olvasód és rajongód vagyok :) Köszönöm a finom a vacsorákat és főzés iránti kedvet!

    És legfőképp gratula!

    ReplyDelete
  76. Kedves Zsófi!

    Gratulálok ehhez a szép kerek számhoz (lesz ez még 10 is :) és az új feladatokhoz is!
    Már fel is iratkoztam a DG feedek-re.

    Ja! És jelentkezem is egyben :)

    ReplyDelete
  77. Én is gratulálok! A Tied volt az első gasztroblog, amit olvastam, és nagyon köszönöm, hogy mindig válaszoltál a tanácsot kérő leveleimre. (brüsszeli vacsora és társai) Nem kis részben Neked köszönhető, hogy én is elkezdtem írogatni...

    ReplyDelete
  78. Kedves Chili!
    A többiek már mindent leírtak előttem, csak ismételni lehet, ami már unalmas lenne! Mivel én is szinte naponta nézlek,rengeteg ötletet kaptam Tőled! Így tovább!

    ReplyDelete
  79. ez komoly?!
    egy éve arra csorog a nyálam, hogy te vagy fűszeres eszter egyszer megetessetek...

    és ha nem is én leszek a szerencsés, és még várnom kell erre a kegyre, akkor is gratulálok az egymillióhoz, kiérdemelted! jipií!

    ReplyDelete
  80. Gratulálok a legjobb, és mindig szezonális 'szakácskönyvemnek'.
    További vidám napokat a 'játszótereden' az új feladatokhoz meg sok sikert!
    magamnak meg sok szerencsét a sorsoláshoz, remélem : )

    ReplyDelete
  81. Kedves Chili,

    ha nem pofátlan dolog csendes olvasóként meghívatni magamat egy vacsorára, akkor feltétlen szeretnék benne lenni a kalapban, amiből kihúzod a szerencsést :)
    minden mást a többiek már elmondtak.

    Üdv
    Pazs

    ReplyDelete
  82. Gratulálok én is. :) Ha pölö én nyerném meg a vacsorát, biztos kérnék valami tengeri herkentyűt rozmaringgal.
    rozmaring

    ReplyDelete
  83. Azt hiszem most minden törzsolvasód (én rajtad keresztül fedeztem fel a gasztroblog társadalmat, másképp is főzök azóta!)megbánta bármit is csinált ma 5-kor és nem pont itt kattintott jókor!

    A.

    ReplyDelete
  84. Csak szaporítom a gratulálók táborát, de igazán örülök a sikerednek! Ez az igazi "népnevelő" munka, amit Te, és még páran a gasztroblogokon csináltok.
    És szívesen csatlakozom a Nálad örömmel vacsorázók táborához is:)
    Ilona

    ReplyDelete
  85. Kedves Chili!Gratulálok szinvonalas blogodhoz, sokszor utaztam " gasztrotengereden ". Alföldi olvasód vagyok,elkölteni egy vacsorát jelentkezni szeretnék. üdv. Klári

    ReplyDelete
  86. Ez szép szám:)))
    Nekem a fahéjas linzerkarika nélkül nincs karácsony, és minden ami itt csokis azt már kipróba (na jó a kariolt azt nem).
    Tegnap óta erre mantrázom!
    Én is szeretném nagyon-nagyon.
    Lanja

    ReplyDelete
  87. Kedves Chili!Gratulálok szinvonalas blogodhoz, sokszor utaztam " gasztrotengereden ". Alföldi olvasód vagyok,elkölteni egy vacsorát jelentkezni szeretnék. üdv. Klári

    ReplyDelete
  88. Gratulálok a sok, lelkes olvasóhoz!
    Én a Magyar narancstól találtam el hozzád.
    Lúdanyó

    ReplyDelete
  89. Szivbol gratulalok az egymilliohoz es sikereidhez! Fantasztikus, amit elertel es hogy mi, olvasoid mennyit koszonhetunk Neked!
    Kivanom, hogy a jovoben is sok oromod legyen "gasztronomiai jatszotered"-ben es sikeruljon minden ugy, ahogy szeretned - vagy annal is jobban! :-)

    ReplyDelete
  90. Kicsit le vagyok maradva a feedekkel, és csakazért sem fogom 90. kommentnek még egyszer beírni, hogy gratula :)

    ReplyDelete
  91. Nagyon-nagyon szeretnek en is benne lenni a kalapban!... :-)

    ReplyDelete
  92. Szia, gratulálok az új munkádhoz. Csoda, hogy kijöttél az inkognitódból. Én is miattad kezdtem, mint sokan, vagy miattad is. És még mindig nem csináltam meg a kakaós karfiolt. Na de holnap rendben lesz (nagyjából) az új konyhám, és ez lesz az első étel.:)

    További sok sikert mindenhol, és persze én is boldog lennék, ha nálad ehetnénk.

    ReplyDelete
  93. Nagy-nagy szeretettel gratulálok én is a blogodhoz, és persze az egymilliomodik látogatóhoz! Ha nem kerülne elő a szerencsés, én is jelentkezem a kalapba kerülő nevek közé!

    ReplyDelete
  94. Én is szeretnék gratulálni! Egyben köszönetet is mondok, hiszen sokat segítettél nekem a mindennapi főzésekben a blogoddal, receptjeiddel, gyakorlatias tanácsaiddal. Egy szakácskönyvvel szemben itt mindig aktuális, a szezonnak megfelelő receptet találok, amiben ráadásul meg is bízhatok és tudhatom, hogy sikerülni fog, ha nekilátok! :) Egy kicsi Borsod megyei faluban élek, 6 tagú családomra főzök és többek között Neked köszönhetjük a megreformált, finom ebédjeinket! Szeretnék én is bekerülni a kalapba, hátha rám mosolygna a szerencse :)

    ReplyDelete
  95. Én is gratulálok, és jelentkezem a sorsolásra :)

    ReplyDelete
  96. Kedves Chili,

    a kommenteket látva nem fogok újat mondani, de gondolom a szép szavakkal nem lehet betelni... :-)
    Én is kb. 3 éve bukkantam rád, otthon vidéken voltam karácsonykor, készülődtünk a főzéshez, amikor gondoltam keresek valamit a neten. (Mondanom sem kell gasztroblogról még nem hallottam.) Azt hiszem a naracs volt a keresőszó, így dobta ki a narancsos-fahéjas linzerkarikát. Aztán adta magát a dolog, ott ragadtam és ámultam mennyire állatira jó ez a blog-dolog. A menübe így még bekerült a birsalmás csirke, aztán következő évben is, a linzerkarika már egyéb alkalmakkor is elkészült, a receptet pedig mindig követelték. :-)
    A munkahelyemen nekem is ott vagy a favoritok között, ahogy még kb. 20 másik blog is. Ez mind a te érdemed, büszke lehetsz magadra. Sok sikert a munkádhoz, hatalmas dolog, hogy a hobbid egyben a munkád is lesz. Érezd jól magad itthon!

    Lizi
    ps: persze jelentkeznék én is a vacsira ;-)

    ReplyDelete
  97. Gratulálok a magyar gasztroblogok úttörőjének!
    Korábban már írtam, hogy ez volt az első gasztroblog, amellyel valaha találkoztam! közsi és csak így tovább!
    És gratula a főszerkesztőséghez is!

    ReplyDelete
  98. Gratulálok én is az eddigiekhez és persze előre a továbbiakhoz is :) Ha pedig úgy alakul h együtt vacsiznánk, nem fogok tiltakozni:)

    ReplyDelete
  99. Gratulálok! Én kb. 2 éve vagyok rendszeres olvasód, és hiába szaporodtak meg a gasztroblogok, szerintem igényességben és tájékozottságban továbbra is a tiéd a legjobb!

    ReplyDelete
  100. Egymillió gratula! Fantasztikus eredmény, fantasztikus blog!

    ReplyDelete
  101. Gratulálok! Sokat tanulok itt (is), további jó blogolást!

    ReplyDelete
  102. gratulálok! és a blog is csodás.... magam elég béna főző vagyok, inkább sütni, de azt is néha (merthogy attól meg hirtelen kerek lesz az ember...) itt mégis nagyon jó időzni...megváltoztattad a gondolkodásomat a főzésről, már majdnem csinálom magam is... és ez egy remek alkalom volt, hogy hagyjak neked egy üzenetet! boldog gasztroélményeket!

    ReplyDelete
  103. Gratulálok mind a tartalmas bloghoz, mind ehhez a fantasztikus számhoz!
    Kívánom, hogy továbbra is találj sok örömöt az írásban!

    ReplyDelete
  104. Én is szeretném a kalapban végezni... :)

    Chapeau! Tu es la meilleure!

    ReplyDelete
  105. Én is jelentkeznék, kíváncsi lennék az épp hozzátáplálását kezdő fiamnak mit főznél. :)))

    ReplyDelete
  106. Gratulálok ehhez a nagyon szép és nagyon kerek számhoz!!!
    És nagyon szeretnék résztvenni a sorsoláson!

    ReplyDelete
  107. Drága Chili&Vanilia!

    Igen igen, nekem is te voltál az első gasztroblog és igen, nekem is te voltál az egyik ichletőm, hogy magam is belevágjak. A nyomodban kialakuló gasztroblog társadalom (szerintem már beszélhetünk ilyenről:)) igen sokat tehet a főzésben a szemléletformálásért, a hazai konyha megújításáért és az otthoni főzés öröme sokakban új értelmet nyert:) Köszönöm.
    Kedves vacsorafelajánlásodra szeretnék jelentkezni, hátha szerencsém lesz:)

    Gratulálok az egymillióhoz!:)

    ReplyDelete
  108. Gratulálok!!! És én is jelentkeznék... :)

    ReplyDelete
  109. gratulálok! bárcsak... :)

    ReplyDelete
  110. Nagyon gratulálok a sikeredhez, ami nyilván nem véletlen. Csak így tovább :)
    Hmm... azért azt hiszem lenne az ismerőseim között aki nagyon elsárgulna ha "nyernék" itt (o;

    ReplyDelete
  111. Gratulálunk a bloghoz és a dining guide főszerkesztéshez egyaránt. Része vagy a mi kis magyarországi kulináris "forradalmunknak". Hála érte

    ReplyDelete
  112. Kedves Chili és Vanília!
    Szeretnénk jelentkezni a vacsorameghívásodra! Juj, nagyon izgi! Szeretjük a férjemmel meglepni egymást. A múltkori ajándékozáskor próbáltam kitalálni a meglepit és találgattam: "csak nem megszervezted, hogy Chili és Vanília főzzön nekem?" (nem) Erre most látom, hogy itt ez a lehetőség...
    Amit már régen meg szeretnék írni Neked: szerintem jól nézne ki a fűszertartóidon, ha rágravíroztatnád a fűszerek nevét.
    Köszönöm a blogod!
    Anga

    ReplyDelete
  113. Szia kedves Zsófi!
    Én is gratulálok Neked és köszönet a sok-sok szuper ötletért, amelyekkel kis londoni konyhámat megtöltötted! Neked köszönhetően nyert értelmet a cékla (csakis sütve...), kezdtem el próbálkozni a birssel, és a kakaós karfiol nekem is megvolt... :) És a legnagyobb örömmel venném meg következő London-Budapest repülőjegyemet egy ilyen vacsiért!
    Andi

    ReplyDelete
  114. 2-3 napig nem jutok nethez és micsoda eseményekről maradok le majdnem!
    Zsófi, gratulálok és sok sikert az új feladathoz. Szinte csak ismételni tudom az előttem szólókat, köszönjük ezt a színvonalas online szakácskönyvet, és azt, hogy sokunkat indítottál el a gasztroblogolás útján.
    Azt el kell mondanom, hogy a legjobban a kitartásodat csodálom, nincsenek szünetek, biztosan számíthatunk heti egy-két írásra és remek receptekre.
    A nyereményvacsorára természetesen jelentkezem, a menü is megfelel.:) (Na jó, lehet más is, a karfiolt én is gyakran készítem. Kagylót, csak ha van. De tudnék még sok kedvencet fölsorolni...)

    ReplyDelete
  115. Gratulálok a tartalmas bloghoz. Sokat tanulok itt, további jó blogolást. Hála érte!

    ReplyDelete
  116. Gratulálok a millióhoz!:)
    Remélem még sokszor ennyit meg fog élni a blog!

    Szeretnék én is pályázni a megvendégelt olvasó posztra, nagyon nagy megtiszteltetés lenne, ha nekem kedvezne a szerencse:)))

    ReplyDelete
  117. Gratulálok ehhez a szép jubileumhoz. Bárcsak sikerülne nyerni, jó kis szülinapi ajándék lenne...

    ReplyDelete
  118. Gratulálok a bloghoz, a remek receptekhez, s a stílusodhoz(magyartanárként különösen élvezem;)!
    Köszönöm, hogy hétről hétre kedvet csinálsz a főzéshez,sütéshez, s köszönöm,hogy tanulhatok(tunk) tőled!:)

    Szeretettel:
    Mónika:)

    ReplyDelete
  119. Egymillió látogató és legtöbb komment :) Persze melyik olvasó hagyna ki egy ilyen lehetőséget?
    Gratulálok és bárki is lesz a nyeretes nagyon várom a beszámolót a Milliós Menüről.
    Ja, és persze jelentkezem!

    ReplyDelete
  120. Minden elismerésem a tied! Nagyon nagy számok vannak a blogod mögött, nagy gasztronómiai tudás van benned, amit te meg is osztasz velünk, nagy örömünkre. Remélem, még sokáig olvashatjuk az írásaidat, és gratulálok az új munkádhoz:) Marcsi

    ReplyDelete
  121. Gratulál, szereti a blogot, jelentkezik: Kriszti :)

    ReplyDelete
  122. Te jó ég!! Egymillió?!! Gratulálok! Sok sikert az új utadon!!

    ReplyDelete
  123. Boldogságos 1milliomodik látogatót!...én kis naiv tényleg azt hittem, létezik egy szerencsés ismeretlen, s vajon visszatéved-e, vagy elvész ez a csodás lehetőség. De úgy látszik csodák mégis vannak, s itt a lehetőség mindannyiunk előtt!

    ReplyDelete
  124. Hú, én is azt hittem, megvan már a szerencsés! nagyon irigyeltem, de látom nincs még minden veszve, én is beleugranék a kalapba!
    És persze gratulálok!!!!

    ReplyDelete
  125. Kedves Zsófi,
    Emlékszem a napra amikor először olvastalak (2005 november végén volt), mogyorós csirkesatay receptet kutattam a neten és aznap a Te recepted alapján készült az ebéd. Igaz, kecap manis, rizsbor és citromfű akkor még nem volt a konyhámban, de az általad javasolt helyettesítőkkel is elégedettek voltunk a végeredménnyel:-)
    Magamban már akkor megkedveltelek, mikor olyan kedvesen válaszoltál a Brüsszeli utam előtt neked írt e-mail-re. Ha egyszer úgy hozza a sors, szívesen megismernélek személyesen is, a csúcs egy közös főzés lenne, azt élvezném igazán:-), persze a vacsora meghívás igen vonzó, így jelentkezem én is a sorsolásra:-) (kagyló nálam is jöhet – leginkább a szentjakab- a karfiolt kihagynám, azt magam is gyakran készítem, bár a Tied biztosan jobb:-))
    Gratulálok a blogodhoz és sok sikert az új, diningguide-os feladathoz!
    Gabojsza

    ReplyDelete
  126. akárhányszor jövök hozzád, mióta kikerült ez a poszt, mindig nagyon meghatódok (na jó, ebben a terhességi hormonok is szerepet játszhatnak..).
    szeretnék én is kalapba kerülni, amellett, hogy én is mindent kívánok, amit az előttem szólók.

    ReplyDelete
  127. Sok szeretettel gratulálok én is az egymillióhoz, a bloghoz, a rengeteg munkához!
    Bár nem túl régóta, de én is növelem a számot, mégha csak sunnyogó olvasóként is. :o)
    A kalapba is nagyon szívesen bekerülnék. :o)

    ReplyDelete
  128. Énisénis jelentkezem! Bár nem szoktam kommentelni, de rendszeresen olvaslak, mindig ide jövök először, ha ötletet keresek. Sőt, pár hete álmomban hosszan beszélgettem veled a cékla sütéséről és karfiolos receptekről. A pasim jót röhögött reggel, mikor elmeséltem :) De most hátha valóra válik! :)lynn

    ReplyDelete
  129. Kedves Chili! Gratulálok. Azt hiszem, mi olvasók tartozunk köszönettel neked a remek receptekért. További sikereket és sok millió olvasót kívánok.
    Annamari

    ReplyDelete
  130. Én is, én is! Gratulálok, köszönöm a blogot, és szeretnék bent lenni a kalapban. :) Ez nagyon izgalmas, és nagyon kedves ötlet Töled!

    ReplyDelete
  131. Nagyon örülök, hogy a kedvenc gasztro blogom ilyen népszerű. Nekem már megszámlálhatatlnanul sokszor sikerült a receptjeiddel sikereket elérnem, változatosan főzni a családomnak. Köszönöm neked.
    Gratulálok!
    Anita.

    ReplyDelete
  132. pszichozsuzsa@citromail.huJanuary 19, 2009 at 9:14 AM

    énisénis jelentkezem!

    ReplyDelete
  133. Besorolok én is a végére, gratulálok!

    ReplyDelete
  134. nünüke-brüsszelbenJanuary 19, 2009 at 11:32 PM

    Kedves Zsófi!
    Először is sok szeretettel gratulálok mind az egymillió olvasóhoz, mind pedig az új munkához! :-)
    A remek felhívásod - sok más olvasódhoz hasonlóan - engem is arra ösztönzött, hogy kilépjek a némaság és ismeretlenség homályából, és jelentkezzem abba a bizonyos kalapba. :-)
    Sok sok sikert a továbbiakhoz!
    Nünüke
    (aki nevével ellentétben már nem Brüsszelben, hanem Budapesten leledzik)

    ReplyDelete
  135. Én is szeretnék vacsizni!!!:))))

    ReplyDelete
  136. A linkem az előbb valami miatt lemaradt. Talán most összejön. :-)

    ReplyDelete
  137. Ez az év lesz a nagy dolgok éve. Gratulálok a sikereidhez és az örömödhöz.

    ReplyDelete
  138. Szia!

    Gratulálok az egymilliomodik látogatóhoz és további sok sikert és látogatót és receptet!! :)

    ReplyDelete
  139. Gratulálok a millióhoz! Én csak tavaly ősszel akadtam a blogodra a MN-ban megjelent ananászos desszertnek köszönhetően, de azóta addict lettem! :)
    Én is főzök, de sírva jegyzetelek a receptjeid láttán! :)
    Nem kérdés, hogy pályázom a vacsimeghívásra!

    Virág

    ReplyDelete
  140. 145 kommentet begyűjteni sem kis dolog! Gratulálok Neked és még rengeteg sikert kívánok, érezd magad jól az új munkád során!

    ReplyDelete
  141. Mi is szívesen vacsoráznánk nálad:)
    és gratulálok

    ReplyDelete
  142. Kedves Chili!
    Csatlakozom én is a gratulálók népes táborához!
    Sok mindent tanultam már az oldaladról.
    Még egy(sok) millió olvasót kívánok neked!
    M

    ReplyDelete
  143. Fantasztikus a blog, a receptek, a stílus, a fotók... azt hiszem, szívesen megnézném, milyen egy szenvedélyes főző konyhája. olyat nem lehet, hogy együtt is főzöl a nyertessel? :)

    ezennel én is jelentkezem!

    ReplyDelete
  144. ja, azt el is felejtettem, hogy családom női tagjai között zajos sikert arattam a bejegyzésed által készített vanília esszenciával, amit kis, kecses üvegekbe zárva karácsonyi ajándékként kaptak meg.

    ReplyDelete
  145. Gratulálok a népszerűséghez :)
    annak idején egy barátnőmmel szinte egyszerre fedeztük el az oldalt, szívesen olvasom mert nemcsak a receptek jók hanem az oldal is nagyon szép és praktikus (ami sajna nem általános, így örül az ember kis szíve ha ilyet lát)
    további minden jót kívánok
    Emília

    ReplyDelete
  146. Én csak két szót írnék...:):
    Gratulálok!
    Jelentkeznék;)

    ReplyDelete
  147. Jézusom, erről alighanem lemaradtam, pedig vittem volna citromos-vargányás kolbászt kóstolóba...:))

    ReplyDelete
  148. szia Csili!
    lelkes torzsolvasod vagyok (de nem O, ooo).
    koszonet a remek, folyton ujulo virtualis szakacskalauzodert.
    gratulalok az evfordulohoz es az uj projekthez is! eljen!
    (de jo lenne vacsoravendegednek lenni)!
    udv: Eszter

    ReplyDelete
  149. Gratulálok én is!!!! Több mint másfél éve vagyok fanatikus olvasód:)És persze jelentkeznék a sorsolásra, ha még lehet.

    ReplyDelete
  150. szupi:)
    gera1@chello.hu

    ReplyDelete
  151. Gratulálok az egymillióhoz! Imádom olvasni a blogodat!
    ezzel jelentkeztem is a vacsira? szupi...hátha egyszer nyerek :)

    ReplyDelete
  152. Kedves Zsófi!
    Én is szeretnék gratulálni! Eddig még nem kommenteltem Hozzád, de régóta a "konyhámban laksz", és eddig bármit próbáltam, amit itt olvastam, kivétel nélkül siker lett és nagy részük rendszeres eleme a repertoárnak. Köszönöm! :)
    És persze szeretnék jelentkezni a sorsolásra is. :)
    morri

    ReplyDelete
  153. Kedves Chili! Oszinte gratulacio! A blogod remek, imadom..nagyon sok mindent kiprobaltam, sot teljesen blogodfuggo lettem! A legjobbakat a jovoben, meg tobb lelkes latogatot Neked!! xxxxx Orsi

    ReplyDelete
  154. Kedves Chili!
    Gratulálok az eddigi eredményekhez és az új projekthez is! Kezdő háziasszonyként tőled tanultam meg a sok-sok izgalmas fűszer használatát, amelyek ma már a mi életünket is megízesítik :-)
    Köszönöm az iránymutatást, és várom a további felfedezni valókat!
    És persze semmiért sem hagynám ki, hogy jelentkezzek a sorsolásra:-)
    Minden jót neked,
    Audrey

    ReplyDelete
  155. Kedves Zsófi!

    Bevallom, először járok Nálad...Viszont végre megtaláltalak:)))
    Nagyon nagy szeretettel gratulálok a sikereidhez és kívánom, hogy a blogból is átsugárzó jókedved mindig segítsen ezután is!

    Üdvözlettel: egy új olvasód

    ReplyDelete
  156. Gratulälok az eddigiekhez es toabbi sok sikert az elkvetkezendo terveidhez!
    A vacsorara en is jelentkeznek:)
    Lilla

    ReplyDelete
  157. Szia kedves "Chili"!
    Nagy szám az az 1 millió... gratulálok a sikeredhez!
    Sajnos a megadott napon csak este jártam Nálad (másik városból), amúgy minden stimmel.
    Tudnod kell, hogy amióta olvasom és felhasználom a remek ötleteidet, másképp áll a kezemben a fakanál. Sokat köszönhetek Neked és persze a családom is igen hálás:-D
    Ha még lehet, és nincs meg a biztos befutód, ezennel jelentkezünk (férjemmel a hátam mögött)a sorsolásra!! Na jó, nem csak a vacsora miatt ;-)
    Pusszantunk:
    kicsisagi

    ReplyDelete
  158. Kedves Chili!
    Gratulálok a sikeredhez!
    Minden nap megnézem a blogod, hátha egy fantasztikus új recepttel leszünk gazdagabbak!
    Neked köszönhetem, hogy elkezdtem sütni-főzni!
    További sok sikert és kitartást kívánok Neked!
    egy vega csaj (aki azért halat eszik)

    ReplyDelete