Monday, September 7, 2009

Minden a maga idejében

A látvány, amely hetekig fogadott a nappalimban
2005. szeptember 2.: az első bejegyzés a Chili&Vanílián, Brüsszelből. Utólag visszaolvasva, nagyon viccesnek találom, és persze sok tekintetben elavult. Mennyi minden változott azóta, te jó ég.

2006. szeptember 2.: Egy éves a blog, akkor még van róla filozofálgatás. Még mindig Brüsszelből.

2007. szeptember 2. Két éves a blog, már nincs filozofálgatás. Van helyette pesti háborgás, valami teljesen lényegtelen éttermi tábláról, nem is emlékeztem rá. Brüsszel.

2008. szeptember 2.: Három éves a blog, ünneplés nincs, paradicsomos zöldbab van. Közben júliusban öt brüsszeli év után hazaköltöztem Budapestre. Egy kicsit még a régi szakmámba, aztán gyorsan kiderült, hogy hamarosan döntési helyzetbe kerülök. Döntöttem, pályát váltottam. A valós életben azért ez valamivel bonyolultabb volt, mint ilyen egyszerűen leírni.

2009. szeptember 2. Négy éves a Chili&Vanília, nemhogy ünneplés nincs, még egy szegény recept sincs. A nagy hallgatás magyarázata pedig az, hogy az elmúlt hetekben annyira egy feladatra összpontosítottam, hogy a többi átmenetileg kissé háttérbe szorult. Ha minden jól megy, novemberben megjelenik a Chili&Vanília szakácskönvy, most fejeztük be az ételek fotózását (Gyönyörű fotók lesznek, van igazi –nem is akármilyen –profi fotósom). A lakásom kezd ismét lakásra hasonlítani, és egész furcsa, hogy van hely a hűtőben. Ha van rá érdeklődés, akkor nagyon szívesen mesélnék a részletekről is. Most még egy-két hét, és visszaállok normál üzemmódba, természetesen receptekkel. Addig még egy pici türelmet kérek szépen. .

41 comments:

  1. Te Zsófi, ez milyen szöeg volt?!
    :-)
    Ha van rá érdeklődés...
    Szerinted?

    ReplyDelete
  2. Igen-igen, érdekelnek a részletek is, de hamar :)

    ReplyDelete
  3. Gondolod van, akinek nem furdalja az oldalát a kíváncsiság?! :))

    ReplyDelete
  4. Van-e érdeklődés???? Ez kérdés? :o)

    ReplyDelete
  5. Igen igen igen :)

    E.

    ReplyDelete
  6. Nagyon örülök,várom a könyvet. És a részleteket.

    ReplyDelete
  7. Kíváncsi vagyok a könyvre és a részletekre is!
    A csönd ellenére: BÚÉK! ;)

    ReplyDelete
  8. Zsófi! Elsők között leszek, aki megveszi a könyvedet:))) Örülök a Nők Lapja Konyhájának, mert enélkül nem igazán tudtam volna, hogy az egyik kedvenc oldalam szerzőjét már régóta ismerem. Mint tudjuk nincsenek véletlenek.Lelkesen várom a továbbiakat.

    ReplyDelete
  9. Mesélj!!! Tök jó! Bővül a blogos szakácskönyv repertoár!!! :)

    ReplyDelete
  10. Naná, hogy érdekel... :)

    És Boldog Blogszülinapot!

    ReplyDelete
  11. Engem például _egyáltalán_ nem érdekelnek a részletek:)))))))))))))

    ReplyDelete
  12. Yuppi:))) de jó, nagyon kíváncsi vagyok a könyvre, de a Nők Lapjának is mindig örülök!

    ReplyDelete
  13. Szóval akkor lehet karácsonyi ajándéknak kérni... :) Nagyon kíváncsi vagyok én is a részletekre :)

    ReplyDelete
  14. Pedig megfogadtam, hogy nem veszek 1 darabig új szakácskönyvet! Vajon meddig tudom tartani a fogadalmat? :-)
    Mesélj!

    LepkePillangó

    ReplyDelete
  15. jo hir, oromteli hir! Jojjenek azok a reszletek :) meg mondjuk nehany kep izelitonek... :))

    ReplyDelete
  16. Gratulálok, megy a fa alá, remélem, igazi C&V-s receptek lesznek!

    ReplyDelete
  17. Jaj de jó!!!! Már nagyon vártam! Dedikálás lesz?

    ReplyDelete
  18. Természetesen VAN RÁ ÉRDEKLŐDÉS!
    Adri

    ReplyDelete
  19. Boldog blogszülinapot kívánok, és kíváncsian várom a részleteket :-)

    ReplyDelete
  20. Gratulálok! Mikorra várható a megjelenés?

    ReplyDelete
  21. Ez itt most egy ÉRDEKLŐDÉS!

    ReplyDelete
  22. CV: 4 év alatt a legfeleslegesebb kérdésed volt ez, persze hogy jöhet! :)
    Csatlakozom Dolcevitához, megy a fa alá - remélem az ő könyvével együtt - a Jézuska segítségével. :)

    ReplyDelete
  23. egy könyv biztosan stipistopi :)

    ReplyDelete
  24. Várom a részleteket és a könyvet!

    ReplyDelete
  25. én is csatlakozom az előttem szólókhoz, bizonyára gyönyörű könyv lesz...bár a laptopról főzésnek is magvan a maga varázsa :-), azért egy könyv mégiscsak örök érték...nagyon várom!!!

    ReplyDelete
  26. Szia, régóta figyelem a receptjeidet, isteniek. Én sok ázsiait szeretek főzni, de sajnos a koriander az nem igazán általános (frissen). Tudom a csarnokban az ázsia boltban van, de az nekem nagyon messze van. Szerettem volna cserépben tartani, de ő ezt valahogy soha nem akarja. Van valami trükköd, tipped rá?

    köszönettel

    Adrienne

    ReplyDelete
  27. Pirikenagyi írja:

    Szuppper!!! Ezúton elő-megrendelnék három darabot. Egyet a mamámnak, egyet magamnak, egyet pedig a lányomnak!!

    ReplyDelete
  28. köszönöm szépen az érdeklődést, hamarosan mesélek:)részletekről, kulisszatitkokról. Csak most, csak itt:)

    Ha minden jól megy, november eleje.

    Adrienne, koriander sajnos érzékeny, nekem soha nem sikerült, bár semmilyen zöldfűszert, úgyhogy növénytermesztésben nem vagyok jó tanácsadó:)

    Pirikenagyi, csak kettőt.

    ReplyDelete
  29. Szia! Boldog 4. születésnapot! Előre is gratulálok a szakácskönyvhöz, már nagyon várom. Ja, főzőtanfolyamokat, vacsoraesteket nincs kedved tartani??? Niki

    ReplyDelete
  30. Nagyszeru! Legalabb most mar megindokolhatom, hogy miert is kellene meg egy konyvesponc otthon a konyhai konyvekhez :D

    ReplyDelete
  31. gratulálok zsófi! Alig várom a könyvet!

    Üdv,

    Angéla

    ReplyDelete
  32. Ah, eszre sem vettem, pedig az en szuletesnapom is szeptember 2-an van. Boldogat es varom a konyvet!
    Pb

    ReplyDelete
  33. Szia!

    Van kb. 10-20 kg frissen szedett bio birsalmám. Szívesen átadnám valamennyi birsalmasajt fejében.

    üdv, Edit
    sebestyen89@yahoo.com

    ReplyDelete