Tavaly, augusztus végén, a Káli-medencében, Köveskálon, a teraszon ücsörögtünk, talán lecsó volt a vacsora, amikor bemutatkozott a kefíres őszibarack –vagy őszibarackos kefír. Kata barátnőm rukkolt vele elő, ő valakitől tanulta. Valójában pontosan olyan desszert (reggeli?), amit az ember csak úgy összedob abból, ami éppen a hűtőszekrényben akad a nyár közepén. Ilyen egyszerű: kefír, rengeteg reszelt citromhéj, őszibarack, méz (cukor?), összekeverve. Nos, ebből a kis ártatlan semmiségből , úgy emlékszem, rosszullétig ettem, addig, amíg csak volt. Egész egyszerűen lehetetlen abbahagyni, amíg van a tálban, addig kanalazza az ember. Akkor bizonyára kellett hozzá az aznapi hangulat, a ház, a társaság, na meg a pillanat feelingje, de azért a pesti lakásban is jólesett.A kefírt egyébként is imádom, amikor külföldöm éltem, ahányszor hazajöttem, az volt az első teendőm, hogy az első közértben feltankoltam annyi dobozzal, ami kitartott a pár napra. Annyira Budapest íze volt, hozzátartozott az itthonléthez.
Köveskál, Kata és a kefír ihlették ezt a desszertet. A hozzávalók pontosan ugyanazok, kissé kordába rendezve–minimális zselatinnal megkötve, kvázi mint egy panna cotta (csak hát, a kefír panna cotta elég röhejesen hangzik..). A kiegészítő, amitől egyel összetettebb kategóriába lép, az a tetejére biggyesztett kandírozott citromhéj. Az egész így összességében egy nagyon frissítő, alapvetően savanykás desszert, aminek az édességét a kandírozott citrom adja.
Hozzávalók (4 adag)
5dl kaukázusi kefír
1/2dl víz
3 evőkanál méz
2 őszibarack, meghámozva, apróra kockázva
2 citrom reszelt héja
2 zselatinlap
Kandírozott citromhéj:
2 citrom héja
1dl víz
10dkg cukor
A kandírozott citromhéjhoz a két citrom héját zöldséghámozóval, széles csíkokban lefejtjük, fehér rész ne legyen rajta. Gyufaszál méretű vékony szeleteket vágunk belőle. Kis lábasban vizet forralunk, majd a citromhéjat néhány másodpercig blansírozzuk. Ezt a műveletet összesen háromszor ismételjük meg (kicsit macerás, de gyorsan megy, és fontos, hogy a citromhéj ne legyen keserű). A vízből és a cukorból cukorszirupot főzünk, hozzáadjuk a citromhéjat, majd addig főzzük, amíg a szirup besűrűsödik és a citroméj áttetszővé válik. A szirupban hagyjuk kihűlni, abban tároljuk.
A desszerthez a zselatinlapokat tíz percre hideg vízbe áztatjuk. Közben lereszeljük a citromokat (lehetőleg bio, kezeletlen), ezt is kétszer blansírozzuk, az őszibarackot pedig meghámozzuk, és apró kockákra vágjuk. A vízből és a mézből szirupot főzünk. A zselatint kinyomkodjuk, és a szirupban feloldjuk. Hozzáadjuk a simára kikevert kefírhez. Belekeverjük a reszelt citromhéjat és a felkockázott őszibarackot. Poharakba töltjük és legalább 4 órára, de inkább egy éjszakára behűtjük.
PannaCottaLight
ReplyDeleteA gyümölcsös kefírt lehet fagyasztani is, fantasztikus üdítő csemege! És próbáld meg "hagyományos", nem kaukázusi kefírrel is, annak kicsit más íze van, nekem még jobban illik a citromhoz.
ReplyDeleteIlyet én is szoktam. Imádom, szenzációsan finom. Jól behűtve gyümölcsleves gyanánt esszük, délután meg desszertként. :)
ReplyDeleteA kefír meg... Ezerszer finibb, mint a joghurt. :))
Minden - magára valamit adó - recept szerző lap zselatint ír. Ilyet én még élőben soha nem láttam! Budapesten élek, igaz, nem járok sem a Csarnokba, sem a Culinarisba és csak átlag üzletekben vásárolok, de ezeken a - magukra mit sem adó - helyeken csak por zselatin kapható. Hány gramm por zselatinnak felel meg a két lap? Köszi!
ReplyDeletelapzselatin nemcsak culinarisban kapható, hanem a cba-ban, spar-ban és az összes hipermarketben is a sütős részlegen. Dr. Oetker:) a lapzselatint sokkal jobban szeretem használni,semlegesebb és könnyebb vele dolgozni. fejből nem tudom, mennyi pornak felel meg, mert még soha nem használtam, de megnézem
ReplyDeleteHmmmmmmm, az a bizonyos eredeti is igen finom volt :)
ReplyDeleteTőled van, vagy Te is ugyanebből ettél?:)))
ReplyDeleteaz én főzési tudományom mondjuk zéró körül oszcillálva divergens. Szóval nem, de épp Katánál jártam és átmentünk a szomszédba vendégségbe: na ott érkezett egy hatalmas adag
ReplyDeleteÉn tudom, éppen tegnap este olvastam Váncsa könyvében, 2 lap = 1 csapott evőkanál zselatin.
ReplyDelete