Sunday, June 10, 2007

Kerekrépa - navet, turnip, Mairübe

A múltkori szedd magad kirándulás elsősorban azt a célt szolgálta, hogy legyen nagyobb tételben jó minőségű eper, amiből dzsemmet tudok készíteni. Megtörtént. (bár igencsak alulkalkuláltam magam, arra ugyanis nem számítottam, hogy a barátaimnak egy hétvége alatt két teljes üveget sikerül elpusztítaniuk reggelire –egészségükre.) A földeken járkálva természetesen mindenféle egyebet is összeszedtem, ami utamba került, csak úgy, kíváncsiságból. Miközben a rebarbarák felé igyekeztünk, az egyik sornál a „navet” táblát véltem felfedezni. Tudtam, hogy mi ez, de soha nem készítettem még, úgy gondoltam, most itt a megfelelő alkalom. Néhány gumót kikaptam (…”Te, ezt hogy kell kiszedni, egyszerűen csak kihúzom? És mit csináljak ezzel a rengeteg levelével?..” –kérdeztem, miután úgy kinevettük szegény gyereket, aki spenót helyett néhány kiló krumplilevelet szüretelt, mintha mi a Kertészeti Egyetemen végeztünk volna…)

Ez zöldség a kerekrépa. Annak is francia, bébi változata. En: turnip, fr: navet, de:Mairübe. A káposztafélék családjába tartozik (Brassica rapa), több ezer éve termesztik, és már az ókori görögök és rómaiak is fogyasztották. Európából származik, egyes források szerint északról, mások szerint Közép-Európából, ehhez képest a FAO adatai szerint 2005-ben Kína volt a legnagyobb termelője. A kisméretűt használják gasztronómiai célokra, a nagyobbat takarmányként - valószínűleg ennek is tudható be méltatlan imidzse. Európában ínséges időkben nagyon fontos élelmiszer volt, főleg a burgonya megjelenése előtt. Magyarországon nemigen ismert, kivéve –ahogy olvasom- Zalában, ahol savanyítva rakják el (jé). A világon egyébként sok helyen főznek vele, pl. Ázsiában, arab országokban (céklával, savanyítva, vagy a hétzöldséges kuszkusz ragujában), Amerikában, Angliában, Skóciában, a legváltozatosabban azonban a franciák készítik. Számos klasszikus fogás alkotóeleme, pl. a zsenge zöldséges bárányé, (Navarin d’agneau Printaniére), de legismertebb talán kacsa köreteként, fényezve tálalva (le canard aux navets glacé).





Konzultáltam a tulajdonosnővel, és az ő utasításai alapján készítettem el: vajon sütve, pici cukorral karamellizálva. Fantasztikus, nagyon ajánlom mindenkinek, aki hozzá tud jutni. Ízre leginkább retek és karalábé keveréke, édeskés, állagra is hasonló, de valamivel tömörebb, kevésbé vizes, közelebb a krumplihoz. Mindenesetre, új karalábéval teljesen hasonló eredményt értem el: a karalábét felszeleteltem, 12 perc alatt fedő alatt roppanósra főztem, majd vajon és kevés porcukorral megpirítottam. Kevés petrezselyemmel és reszelt citromhéjjal szórtam meg, kacsa mellé tálaltam. Meg merem kockáztatni, hogy friss, szép retekkel is érdemes megpróbálni.





Más: Lányok, Hölgyek, eljött az ideje, hogy ellátogassunk egy autós blogra. Nem viccelek. Ígérem, nem bánjátok meg. Igen, van gasztronómiai vonatkozása.



8 comments:

  1. Igen, Zalában. A savanyú répából egyébként főzeléket is készítenek, nagymamám szokta főzni. Olyasmi, mint a töltött káposzta. üdv. Kata

    ReplyDelete
  2. Itthon sok helyen láttam kerekrépát, vagy minek nevezzük - eddig én fantáziadúsan csak a turnip megnevezést használtam. Az tény, hogy a kínálatot nem lehet pl. a karalábéhoz hasonlítani, de ha nyitott szemmel járunk a piacon, akkor lehet találni (és nem is feltétlenül a "puccos" zöldségesnél).
    LepkePillangó

    ReplyDelete
  3. Úgy látszik, nem járok elég nyitott szemmel azon a piacon, mert még sosem láttam őt ott. Egyébként a finn, tágabban skandináv konyhában is közismert, népszerű zöldség.

    ReplyDelete
  4. Ümm, addig, amíg érdekességről van szó, fincsi. De amint ipari mennyiségben tolják eléd nap mint nap a menzán, mint errefele, hát...
    Nem kívánom senkinek.

    ReplyDelete
  5. a savanyított tarlórépát,kerekrépát,úgy lehet használni mint a savanyúkáposztát..zalában a svábokhoz kötik a késszítésének elterjedését.
    a színe szép fehér..ha jól tudom,kovásszal gyorsították az erjedését.:)
    retek helyett is finom..csak kicsit csípősebb :)

    ReplyDelete
  6. A kerékrépa savanyítását akartam megkeresni, nem is gondoltam , hogy ennyi minden van erről az egészséges zöldségről az interneten.
    Azt hiszem, maradok a nagyik receptjénél, és úgy savanyítom, hogy a vékonyra lereszelt répára langyos sós vizet teszek, a tetejére pedig gézbe kötve egy kenyérdarabot rakok. Egypár szem bors kell csak bele.
    A káposztasavanyítás sulykolással történik, ezt nem szabad összetömöríteni, mert elveszti a szép fehér színét. Ha nincs elég meleg a savanyitó helyiségben, egy cseppnyi esetet is lehet bele tenni.
    Főzni ugyanúgy szoktam, mint a székelykáposztát, a félig megfőzött pörköltre teszem a savanyitott répát, készre főzöm, és tejfölös habarást teszek bele. Nagyon finom, és a kerékrépa vesetisztító hatású állitólag.

    ReplyDelete
  7. Az íze valóban a karalábéhoz hasonlít. Ráadásul mivel a keresztesvirágúak csoportjába tartozik, nem mellékes a vastagbéldaganat megelőző hatása sem, ugyanúgy, mint a többi káposztafélének.

    ReplyDelete
  8. IX. Miklósfai Répafőző Verseny
    Nagykanizsa - Miklósfa - Kápolna tér 2.
    www.miklosfa.hu

    ReplyDelete