A merguez kolbász az észak-afrikai konyha egyik jellegzetes fogása, elsősorban Marokkóban, Tunéziában és Algériában népszerű. Sütve, grillezve, ill. kuszkusz mellett fogyasztják. Az 50-es évektől Franciaországban is elterjedt, manapság az egyik legkedveltebb és leghétköznapibb étel. Faszénen grillezve az igazi, annak híján a serpenyő is megteszi a szolgálatot. Mint ahogy még az is belefér, hogy autentikus kolbászkák helyett pogácsákat gyártson az ember. Annál fontosabb, hogy a fűszereket frissen pirítsuk és őröljük, a különbséget zongorázni lehet. Aki csípősen szereti, az tesz bele egy pötty harisszát (csípős paprikakrém)A petrezselyemsaláta, salátának szintén nem is igazán nevezhető, a merguezzel azonban kiváló. Aki nem szereti a petrezselymet, annak nyilván nem a kedvence. Fejenként két-két csokor, leszárazott petrezselymet, egy csokor mentát összekevertem jó minőségű olívaolajjal, citromlével, sóval-borssal, meglocsoltam gránátalma sűrítménnyel, és megszórtam néhány maggal (kesudió és pisztácia maradt ki másik ételből). Ennek a tetejére jött a merguez-falat, amely nagyon jó befutó lehet nagy partikon is.
Merguez
Hozzávalók (12 pogácsa)
30dkg darált marhahús (még jobb, ha vegyesen bárány és marha)
2ek pirospaprika
1/2kk cayenne bors
1tk római kömény
1tk egész koriander
1tk édesköménymag
2 gerezd fokhagyma, lereszelbe
1 csokor friss koriander, finomra aprítva
Só, bors
A háromféle fűszert (római kömény, koriander, édesköménymag) száraz serpenyőben megpirítjuk, amikor füstöl, és illatozni kezd, levesszük. Mozsárban, vagy kávédarálóban finomra őröljük. A húshoz keverjük a pirospaprikát, a fűszereket, a lereszelt fokhagymát, a friss koriandert, sózzuk, borsozzuk. Kevés olajon, serpenyőben mindkét oldalán arany színűre sütjük.
Izgalmas! Indiától, Észak-Afrikán át Franciaországig ezernyi hatás benne van, ahogy néhány ezer év történelme is. Kedvelem az ilyen recepteket. Kipróbálom. :)
ReplyDeleteMmm, összefutott a nyálam! :) Sok íz keveredik benne, remélem a harmónia is jó lesz, ha elkészül.
ReplyDeleteA petrezseát én úgy ismerem, hogy citromgerezdeket is keverünk bele, meg reszelt héjat, nyáron fenomenális üdítő lesz így, próbáld majd ki!
ReplyDeleteMekkora egy adag belőle?:D külön külön is szeretem az alapanyagokat, de ebben a variációban még nem próbáltam. Valaki kóstolta már?
ReplyDeleteEz az egyik legínycsiklandóbb fotó, ami itt valaha megjelent...
ReplyDelete